2018. június 12., kedd

Dicsfénybe (be)sompolygók

Két sportesemény. Egy két évvel ezelőtti, meg egy két nappal ezelőtti.
Két évvel ezelőtt a magyar labdarúgó válogatott a Franciaországban tartott EB-n igen jól szerepelt, meglepetésre megnyerte csoportját, kevés híján kiütötte a későbbi győztes portugálokat. Volt össznemzeti eufória, diadalmenet. Mindenki énekelte a spontán himnusszá lett dalt: "Ez az éjjel soha nem érhet véget..." Pedig azért tudtuk, hogy dehogynem. Ha akkor valaki megjósolta volna mondjuk az andorrai vereséget, azt simán agyonverték volna. Mi sem volt természetesebb - mondom én is, hogy természetes, holott egyáltalán nem kellene az legyen - hogy a politikum azonnal besorolt a pillanatnyilag sikeres focisták mögé vagy inkább elé, aratva a babért. Aztán most látjuk, mi van megint, hogy ne is menjünk messzire pár nap alatt Fehéroroszországgal döntetlen, majd Ausztrália gyepálta meg az aranylábúakat. És senki nem is csodálkozott, szerintem a tippmixen is erre fogadtak többen, mint nem. Az EB-szereplés pedig - amellett, hogy egy kisiklásnak tekinthető - a szurkolóknak, sőt, a focit nem szeretőknek is egy élmény marad, ami arról szólt, hogy valaminek lehetett együtt örülni.
És most a teniszező Simona Halep, aki megnyerte a Roland Garrost. Örömünnep az országnak, a külföldön élő románoknak, azoknak, akik szerét ejthették, hogy Párizsban szurkoljanak a világelső első Grand Slam-győzelmének. Fogadtatás itthon, egyenesben a tévében. Mit látok? A rajongott sportoló mellett ott lépdel nemzetiszín stólával átkötve a bukaresti főpolgármester-asszony, Gabriela Firea. És még ő csodálkozott, hogy a Nemzeti Arénába gyűlt sok ezer ember kifütyülte. Nem rá voltak kíváncsiak, belerondított az alkalomba, amikor végre lehetett együtt örülni valaminek/valakinek: annak a lánynak, aki emberként is szimpatikus, és sportolóként is a csúcsra (vagy a csúcsok egyikére) ért. És ha ez még nem lenne elég, a PSD-politikus még azzal is jön, hogy "sorosiszta propagandagépezet" (ki más?!) szervezte meg a kifütyülését. Vagyis még le is nézi az embereket (ebben az esetben mondhatjuk talán, hogy a szavazókat), azoknak maguktól nincs annyi eszük, hogy elegük legyen a siker fényébe, a más sikerének fényébe azonnal odasompolygókból.
Hálátlan a nép, fogalmazta meg a főpolgármester.
Igen, mindig ide lyukadunk ki a végén.
                            Jobbról - akire kíváncsiak voltak, balról - akire nem
                                    (fotó: digisport.ro)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése