2012. május 12., szombat

Margittán

Hát, megvolt a könyvbemutatóm Margittán is (még csütörtökön).
Köszönet mindenkinek, aki részt vett rajta:

Különösen a diákoknak, két osztálynyian jöttek, és körbeülték a Polgármesteri Hivatal gyűléstermét, a felnőttek mögött:

Én meg dumáltam, és próbáltam okosnak mutatkozni (ott elől), hiszen mégis csak a szerző volnék, vagy mi a szösz:

Érdekes helyzet, amikor az ember írásait mások olvassák fel a saját könyvéből. Margittán két diáklány is felolvasott:
  Aztán még dedikáltam is:

Aztán meg egy könyvet adtam a Horváth János Iskolaközpont könyvtárának is (Nagy Gabriella igazgatónő vette át). Az ember úgy igyekszik a halhatatlanságba, ahogyan csak tud:
Hát, így volt. (Köszönet a fotókért Szőke Ferencnek.)

4 megjegyzés:

  1. mi a fszank reklámozod magad ennyir a szaros könyveddel ?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves névtelen!
      Mint blogom minden olvasójának esetében, a te érdeklődésednek is örülök. Annak már kevésbé, hogy ilyen szóhasználattal fejezed ki magad. Természetesen megtehetném, hogy hozzászólásodat egy kattintással kitörlöm, de nem teszem, hiszen nem vagyok hasonlatos hozzád - én vállalom a nevemet, sőt, a fotóm is itt van. Persze nem kizárt, hogy névtelenséged ellenére ismerjük egymást, csak benned nincs annyi gerincesség, hogy a véleményed a szemembe mond. Ez nem baj, téged minősít. Meg persze helyesen írni sem kötelező mindenkinek. És azt sem kötelező mindenkinek tudni, hogy a blog az a műfaj, ahol a blogoló leírja gondolatait, illetve bármit, amit arra érdemesnek tart. Aki pedig szereti azt olvasni, az elolvassa. Te is elolvastad - neked ez a véleményed - és képzeld: ezt én elfgadom. Sőt, még azt is elképzelhetőnek tartom, hogy a szóhasználat, és a helyesírás hiánya csak leplezésre szolgál. Ki tudhatja? De ezt is elfogadom, mert tudom jól, hogy ilyen "emberek" is vannak a világon...
      Ja, majdnem elfelejtettem válaszolni a kérdésedre: azért, mert nekem van könyvem - ilyen egyszerű.
      U.I.: Persze, az jóérzésnek is van határa, ha esetleg ilyen stílusban megpróbálod folytatni, azt már ki fogom törölni.

      Törlés
  2. A blog nem reklam csak leirja mi tortent vele es a gondoloatait, aki nem akarja nem olvassa.
    Ahogy ezt a beszolast nezem nem is ertem te mit keresel itt
    Udv Lehel

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Lehel.
      A tanulság: sajnos ilyen "névtelenek" is vannak...

      Törlés