2012. május 16., szerda

Tan.Ügy

Az az érzésem, mintha idén kevesebb szó esne a közelgő érettségiről. Na, nem helyi, iskolai szinteken, hiszen ott van para elég, hanem országos szinten mintha kevésbé rágnák a gumicsontot. Mintha mindent lenyomna a kampány, meg a kormányváltás. Ilyen vonatkozásban persze van szó a tanügyről, hiszen a Ponta-kormány alig alakult meg, máris második tanügyminiszterét "fogyasztotta" el. Sőt, az elsőt már akkor, mikor még be sem iktatták: a bizonyos Corina Dumitrescu nem csak önéletrajzában vétett helyesírási hibákat, de az amerikai Stanford Egyetem nevét sem tudta jól leírni, ahol állítólag diplomát szerzett - ami igaz lehet ugyan, de mint kiderült, a "szerzés" esetleg a szó klasszikus értelmében értendő...
Aztán jött a Bihar megyéből Bukarestbe felbuktatott Ioan Mang, aki annak rendje és módja szerint az esküt is letette a haza szolgálatára, és - egy hétig volt is miniszter. Az egyetemi tanárról állítják, hogy két tudományos cikke is szó szerinti egyezéseket mutat a világhálón már másoktól megjelent munkákkal, sőt, egy japán kutatók írta tanulmányt is a magáénak bemutatva adott közre még 2003-ban. Hát nem jobb volt, míg nem volt internet, és Japán nem került ilyen közel hozzánk?! Ki a fene gondolta volna 2003-ban, hogy ilyen csekélységen meg lehet majd bukni, és ilyen csip-csup ügy miatt egy tanügyminisztert kibuktatnak a hatalomból?! Micsoda világot élünk?! Olyan szép, amit a miniszeterelnök mondott, mikor elfogadta Mang lemondását: megteremtik számára a lehetőséget, hogy ne a miniszterségből adódó teher nyomásával a vállán kelljen ügyködnie önmaga tisztázásán. Közben nézem a plakátot, amivel a szavazókat igyekszik meggyőzni az USL, hogy ők a jó választás. A fotók/nevek között második Ioan Mang. A szlogen: Első helyre tesszük Bihar megyét. Hát, ez az, ettől félünk... A harmadik meg az a Dumitru Voloseniuc, aki egy marionett-figuraként egyszer csak a Megyei Tanács elnökeként ébredt fel egy reggel, pár napja. Már ekként nyilatkozhatta, hogy rengeteg bizonyítékkal tudják alátámasztani a fellebezést, amivel megóvják a nagyváradi Pénzügyi Palota (majd járóbetegrendelő) visszaszolgáltatását a jogos tulajdonosnak, a római katolikus egyháznak. Miközben a visszaszolgáltatásról egyhangúan (!) döntött a jogászokból álló bukaresti bizottság. Szerintem meg csak egy érvük van: nem akarják visszaadni, és kész.

                                          A Pénzügyi palota manapság                (fotó: maszol.ro)
Visszatérve a tanügyhöz, lehet, még nem is sikerül tanügyminisztert találni, mire elkezdődik az érettségi. Mármint olyat, aki át is menne a vizsgán.
Hát csoda-e, hogy itt tartunk?

2 megjegyzés:

  1. Nos, arra a következtetésre jutottam, hogy a gyerekek egyetlen esélye a másolás, vagy koppintás, nevezzük akárhogy. A 8.-os unokaöcsém megkért, segítsek neki román dolira készülni. Amikor megláttam, mi a szitu, megdöbbentem. A tételek így néztek ki: Egy szakdolgozatból idézett szöveg alapján kellett megfogalmazni a véleményüket arról, miért a román kulturális örökség része a Putnai kolostor. Gondoltam, ezt haggyuk. A következő feladat az volt, hogy a Ghidul cetateanului Uniunii Europene nevű hivatalos szövegből vett részletet értelmezzék. Elolvastam kétszer, végre megértettem, aztán azt mondtam a gyereknek, menj haza és netezz vagy nézd a tv-t, mert mindegy mit csinálunk, az eredmény ugyanaz lesz. Az iskolai füzetébe semmilyen feladatot nem találtam, ami hasonlított volna a tételhez.

    Kérdés:
    Miféle tanár az, aki olyat kér, amit soha nem tanított meg?
    Válasz:
    Újgenerációs.


    Kérdés:
    Miféle tanügyminisztérium az, amelyik ilyen tételeket dolgoz ki 8.-os gyerekek számára?
    (Gondolom, 10 román anyanyelvű gyerekből 1 oldaná meg átmenőre, a magyarok meg dögöljenek meg mind a 10-en)
    Válasz:
    Olyan, mint a mienk.
    Hát erről ennyit.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mint annyiszor, most is csak egyetérteni tudok veled.

      Törlés