2013. január 5., szombat

Nájlonbébi, álompár


A szilveszter elmúltával koránt sincs vége a mulatságnak – jól van ez kitalálva, hogy az év eleji, menetrendszerűen érkező csapásokat (úgy mint például az áremeléseket) vidámsággal lehet ellensúlyozni.
Itt van mindjárt egy komolyból röhejessé váló hír: egy terrorista vezér „lesakálozta” a brit haderőnél szolgáló Harry herceget a Daily Telegraphnak adott interjújában. A rejtekben élő tálib Gulbuddin Hekmatyar az USA által legkeresettebb terroristák egyike – akinek a brit napilap ezek szerint nyomára akadt, a CIA meg csak bottal üti azt. Hát így érezzük magunkat biztonságban.
Ne is foglalkozzunk hát politikával, inkább a családdal, a gyerekekkel.
Pontosabban egy gyerekkel, aki nem is igazi gyerek, hanem babaszimulátor.
                                                                                              (Illusztráció: hir24.hu)
Ez a műcsecsemő világra úgy viselkedik, mint egy igazi: sír, éhes, tisztába kell tenni, és a tesztelés alatt álló szülőjelölt minden reakcióját rögzíti (a kis alattomos), amiből kimutatható, mennyire alkalmas a szülői szerepre az átmeneti anyuka/apuka. A nájlonbébi előnye, hogy kikapcsolható, visszaadható.
Pont olyan, amilyenre az év első álompárjának szüksége lehet: a Playboy című képeslap „atyja”, Hugh Hefner egy szilveszteri partin fogadott örök hűséget szíve (nem első) választottjának, Crystal Harrisnek.
                                                                                                (Illusztráció: femcafe.hu)
A mesés pár élő bizonyítéka annak, hogy az igaz szerelmet nem lehet elfojtani: 2011-ben már nekifutottak egyszer az oltárnak, pontosabban az esküvőnek, de az ara meggondolta magát. Azóta rájött, hogy nem tud a nála 60 évvel idősebb, 86 esztendős Hugh nélkül élni, és elfogadta egyebek mellett az esküvői gyémántgyűrűt is. Azt hiszem nem kell bizonygatni, hogy a holtig tartó frigyre mondjuk van is esély... A fent említett módon pedig a praktikus gyermekáldást is meg tudnák oldani.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése