Globalizálódunk. A kisvállalkozást meg(v)eszi a nagyvállalkozás, a „multi”. A kisvállalkozó emberközeli vezetője, alkalmazottja akár a szomszédom is lehet, az ismerősöm, akivel szót tudok érteni, akivel megoldom a gondom. A nagyvállalkozó idegen, valahol „messze” van, elérhetetlen. Aki akár a szomszédom is lehet, vagy az ismerősöm, akivel szót tudnék érteni, akivel megoldanám a gondom, az csak a sokadrangú beosztott lett, végrehajtja a messziről jövő utasítást. És leginkább csak megértően, de tehetetlenül széttárhatja a karjait, amikor mondom: gond van. Mert gond rendre van. Bejelentésére mindig van egy telefonszám. Géphang válaszol. Vagy egy gép-szerű emberhang. Aki már nem a szomszédom, nem a barátom. Akivel nem biztos, hogy megértem magam. Modernizálódik a tévéhálózatunk. Úgy vágtak bele, ahogy a szomszédom, a barátom sosem tenné: kíméletlenül, körültekintés nélkül. A „nagycégnek” nem fáj a feje az én idegességemtől, nem érdekli a véleményem. A „nagycégnek” egy kód vagyok a sok közül. A tévéhálózat internetet is ad. Küldi a számlát, én fizetek – ez így van rendjén. Aztán egyik pillanatról a másikra nincs internetem. A kis céget megvette a „nagycég”, a szerződés nem újíttatott meg csak tévére, mondja a hang. Én meg nem értem: átvette a szolgáltatást, küldi a számlát, fizetem – mi alapján működött ez eddig? De a „nagycéget” nem érdekli a logikám. Nem figyelmeztet, nem szól előre, végrehajt. Azonnal. Szaladgálok, mintha én mulasztottam volna. Bejelentek. Az emberhang megígéri: orvosolják. Nem azonnal, határidőn belül. Miért nem lehet ezt emberi módon? A kérdés függőben. Ezt nem tenné velem a szomszédom, a barátom, akivel megértem magam. Aki megteszi, az valahol messze van. Globalizálódunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése