2018. november 5., hétfő

Akkor is Király(nő)

Azt hiszem, egy mozifilmen akkor tudsz jól szórakozni, akkor tud kikapcsolni, ha nem vársz el az alkotástól többet, mint amit az nyújtani tud vagy akar. Ugyancsak nagy média-előkészítést kapott a Bohém rapszódia című, a Queen együttes zenéjének és frontemberének, Freddie Mercurynak a története. 
Az első kritikák nagy része azt kéri számon a filmen, hogy nem követi lexikális pontossággal a történetet, nem minden úgy, ott és akkor történt, ahogyan azt bemutatják. Magam elfogult vagyok a Queen zenéjére, de nem csak ezért mondom: aki pontos adatokra vágyik, olvasson rocklexikonokat, vagy internetes tudástárat. Hogy nem pontosan így zajlottak a dolgok? Meglehet, de mint mondani szokták, a történelmet mindig a győztesek írják - hosszabb-rövidebb távlatokból ki tudja már eldönteni, hogy azok, akiknek neve fennmaradt a történelmi emlékezetben, olyan életük volt-e, ahogyan emlékezünk rájuk. Vagy emlékeztetnek. 
De miért is kellene másként legyen? Miért kellene illúziókat rombolni a Queen-filmnek? Nagyon jól tudjuk, hogy a temetők tele vannak pótolhatatlan, nagyszerű, családjukat szerető, kifogástalan erkölcsű emberekkel, nem? Ráadásul, a film producerei között ott látjuk Brian May és Roger Taylor neveit, akik, ugye, a banda tagjaiként miért is akarnák nem hogy rombolni, de még csak szürkíteni is a legendává nemesülő sztorit? Ki tenne másként? A shownak pedig folytatódnia kell, mint tudjuk...
Az első "gyanús" jel az volt, hogy míg máskor már 10 - 15 perccel korábban is nyugodtan be lehetett ülni a mozi vetítőjébe, most zárt ajtó előtt alakult ki sor, szinte csak a kezdésre engedtek be. Ennek okára később jöttem rá, elmondani is később fogom.
Már az elejétől érdemes figyelni: az egyik koprodukciós tag illetve forgalmazó, a 20th Century Fox szignálja sem a megszokott, hanem egy gitárszóló-szerű effekt. A történet és a zene további egyvelege pedig szerintem, minden "művészi csúsztatás" ellenére olyan lendületes, hogy észre sem vettem, hogy eltelt a több, mint két óra. Miközben a végkifejlet pontos ismeretében mégis valahogy ott motoszkál: hátha nem is úgy... De persze, úgy. Hihetetlen, hogy 45 éves volt csak, és már 27 éve halott... "Sosem nézek vissza, mindig csak előre", mondja még pályája elején Freddie Mercury, amikor még csak éppen "átváltozott" Farrokh Bulsara-ból. Mi lett volna, ha családja nem kell menekülőre fogja és nem kerül Angliába? Mi lett volna, ha nem Paul Prenter a személyi menedzsere? Mi lett volna, ha akkoriban az AIDS nem jelent egyet a halálos ítélettel? Ezeken mind lehet elmélkedni, bújni az életrajzokat, de szerintem sokkal jobb élvezni a Queen zenéjét. 
Ha teheted, nézd meg a Bohém rapszódia című filmet. Akkor is, ha nem kedvenced a Queen. Ki tudja? Lehet, 134 perc múlva már az lesz, a Live Aid koncert részlete hátborzongató. És ne állj fel a székedből már a stáblista elején: közben is szól a zene, korabeli bejátszások is futnak. Mi is maradtunk. Hadd álljanak a következő vetítésre várok is az ajtó előtt. Megértőek lesznek.
  És ha esetleg más filmet is szeretnél a következő hetekben/hónapokban, én magamnak előjegyeztem:
                             (Illusztráció: port.hu)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése