2019. december 20., péntek

15 / 22 év szolgálat (eddig)

A Bihari Napló kiadójának (függetlenül a változásoktól) hagyománya az év végi, karácsonyhoz közeli időpontban megtartott ünnepség. Az ideit a minap tartottuk meg, ITT a beszámoló róla.
Szinte hihetetlen: eltelt 5 év azóta, hogy 2014-ben, egy Nyíregyháza melletti szabadidőparkban tartott ünnepségen megkaptam azt a plakettet (bár lehet, nem ez a jó szó rá), ami azért járt, mert akkor 10 éve voltam főállású tagja a szerkesztőségnek. Ebből következik, hogy most újabb "kerek" évfordulóhoz értem: megkaptam a 15 éves plakettet (mindkettő látható alább, a dobozkák nyitott és zárt formájával is). 
Ám ez a 15 éves évforduló - mint mondtam - a főállásra vonatkozik. Ugyanis első írásom a lapban 1998. februárjának elején jelent meg, ami bizony a 22. évfordulót jelenti rövidesen. A két szám közötti különbséget külmunkatársi státuszban töltöttem, szerződéssel, sajtóigazolvánnyal (a lentebbi képen a barna színű az, eddigi igazolványaim társaságában), nem kevesebb elszántsággal, sőt, talán többel, mint manapság, de az biztos, hogy sokkal több áldozatvállalással.  
Ha jól számolom, az eltelt több mint két évtizedben négy tulajdonosváltást/cserét élhettem át, ennél jóval több a dizájn- és szakmai szempontok váltakozásának száma. Részletekbe nem megyek bele, nehogy megsértsek valakit / kifelejtsek valamit / kihagyjak valakit, meg aztán most nem is az a téma.
Ma reggel jelent meg nyomtatásban is az a cikk, melynek online változatát fentebb ajánlottam. Annak nyomán már kaptam gratulációt az évfordulóhoz. Elmondtam, most is elmondom: jól esik, de azért tudni kell, hogy ez a "figyelmesség" valójában egy ténymegállapítás, illetve a hűségnek (de azt hiszem, mondhatom a kitartást is) szól, és nem egy szakmai díj (bár lehet, van átfedés és olyan is volt már).
A minapi ünnepségen torta is volt, annak alkalmából, hogy rövidesen, január 4-én lesz 30 éve, hogy megjelent az első Bihari Napló. Ha engem kérdeztek, az alábbi tortából - ha csak virtuálisan is - nagyon-nagyon-nagyon sokaknak jár egy szelet.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése