Arra tanították meg a páncélosokat, hogy pálcára erősített kék labdákat harapdáljanak, s ha megtették, kaptak sárgarépa-jutalomfalatot. Újabb feladatként már más színű labdákat kellett harapdálni, ugyanolyan jutalomért. A teknősök meg csak haraptak, haraptak...
A próbát három hét múlva megismételték, kifogástalanul. De ez még semmi, a tudósok szántak időt az emberiség szempontjából ilyen jelentős kísérletre: kilenc év (!) múltán megint elővették a labdákat, a sárgarépákat, meg persze (ugyanazokat) a teknősöket is, és ismét sikerrel jártak. Okosak ezek a teknősök, na. Micsoda megkönnyebbülés! Képzeld el: állnak ott azok a nagy behemót állatok és csak bámulnak a labdákra, meg a répákra, nem beszélve a kétségbeesett tudósokról - belegondolni is borzalmas...
De nem csak a teknősök között van ilyen tanulékony alfaj, hanem az emberek között is, sőt, túl is teszünk rajtuk, nem véletlenül nevezzük magunkat szerényen az evolúció csúcsának. Nem hiszed? OK, érvelek: tudsz-e olyanokról, akik mindig elmennek például szavazáskor a körzetükbe és nem kilenc év, de több évtized után is mindig ugyanarra ütik a pecsétet, vigyázva, hogy távol tartsák a változás lehetőségének rémét? A tudósok elplántáltak a memóriájukba egy logót, összekapcsolva a pecséttel, mint a kísérlet kiegészítő elemével, és azóta mindig kifogástalanul teljesítik az így már összetett feladatot. Csak a hívószóra van szükség, és lehet készíteni a jutalomfalatot.
Hogy olyat is ismersz, aki a pecsétet megharapta? Na, ezt nem hiszem. Nem vagyunk mi buta teknősök!
Amikor harap az óriásteknős (fotó: erdekesvilag.hu)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése