Ezzel vagy hasonló címmel - ami, belátom, nem túl eredeti - már többször írtam bejegyzést. Nem azért, mert a szemétgazdálkodás témakörének olyan nagy szakértője vagyok (bár vannak még, akik szintén nem azok, ám minden lehető alkalommal úgy tesznek), hanem mert egyszerűen bosszant, egyúttal el is keserít ami ebben az ügyben történik, illetve nem történik az országban.
Ha történik is valami a szelektív szemétgyűjtés bevezetésének útján, az azért van nagyrészt, mert az Európai Unió kényszerhelyzetbe hoz. Hogy példát mondjak, nemrég jártam Orsován, ami egy gyönyörű környezetben lévő szép város, vannak is turisták szép számmal, ellenben az utcák és maga a Duna partja is olyan szemetes, hogy nacsak. Pedig lenne miért vigyázzanak a környezetükre az ottaniak, de na, a kialakult hagyomány...
Manapság már trendi lett mondani, hogy vigyázz a saját környezetedre, mert rajtad is múlik, a boltban ne vegyél el nejlonszatyrot, stb., stb. Ugyanakkor hallod, hogy főleg a legnagyobb országok fittyet hánynak a környezetvédelmi egyezményekre, a károsgáz-kibocsátási kvótákra - na, ha ők óriási léptékben magasról... nem érdekli őket, akkor én igencsak sok nejlonszatyrot kell visszautasítsak a magam szűk világában.
Mindez most azért jutott eszembe megint, mert olvasom: "A Nagyváradi Polgármesteri Hivatal két hónappal elhalasztotta a hulladék begyűjtésére és szállítására vonatkozó ajánlatok leadási határidejét..." (Bihari Napló, 2019.08.19.) Bizonyára jó okuk van rá, meg is tudják magyarázni, de a lényeg, hogy újabb hetekkel húzódik - "igazoltan" - az ügymenet, miközben tudjuk, hogy az egész megyében (is) várják, hogy oldódjon már meg valamiként ez a szemét ügy.
A nép meg megoldja a maga szemétügyét, ahogyan tudja, meg ahogyan a furfangja diktálja. Van ugye, aki azt mondja, hogy neki nincs szemete és punktum. Na, őrá nincs tekintettel a törvény, mert olyan nincs, hogy valakinek ne legyen szemete, csak "másként" szabadul meg tőle... Aztán olyan is van, aki a hulladékától úgy szabadul meg, hogy "átminősíti" közösségi szemétté: a kukás zsákját egyszerűen kirakja az utcai kukába, aztán majd elviszi onnan a közteret takarító - ilyen látható az alábbi fotókon.
És ide kívánkozik még egy eset. Nem írom le, hogy melyik településen történt és azt sem, hogy ki volt a főszereplő, legyen elég annyi, hogy egy életútja alapján méltán köztiszteletben álló személy. Történt, hogy már elég alkony volt, amikor egy eseményről távozóban magam baktattam az utcán. Kicsit távolabb feltűnt az illető, akit, bár sötétedett és elég távolt is volt, azonnal felismertem. Ő nem látott engem, más sem volt az utcán, talán ezért engedte meg magának, hogy amint átvágott az úttesten, valamit eldobjon. Csak úgy, le a földre, tehát szemetelt. Majszolni kezdett, tehát valami péksütemény csomagolása lehetett, amit nem tett a zsebébe, a táskájába, egyszerűen eldobta. Nem nagy dolog, mondhatnád, én mégis meglepődtem. Egy nagyobb bokor takarásában vártam, hogy eltávolodjon, már nem akartam köszönni, elkerülve hogy őt is, magamat is zavarba hozzam. Aztán odamentem és meggyőződtem: nem tévedtem, a szemétté vált csomagolás valóban ott volt... Ha visszagondolok, ma is kétségeim támadnak, hogy biztos megtörtént-e ez az eset, hiszen mégis csak egy több évtizedes pedagógusi pálya áll az illető háta mögött, és ismétlem, méltán áll köztiszteletben, a fentiektől függetlenül. És persze ez az egész szemét dolog nem az ő kiflipapírjáról szól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése