2011. október 16., vasárnap

Keresztelő

Ha felteszi valaki a kérdést - hol született Ady Endre? - na, mit mondunk? Hát persze, hogy azt: Érmindszenten.

                       Ady szobra az érmindszenti szülőház előtt   (fotó: panoramio.com)

Azt hiszem kevesen mondják azt, hogy Adyfalván, esetleg csak a fiatal diákok, akik már így tanulják. Sosem értettem, miért kellett ennek a régi, becsületes, de ma már magyarok által kevésbé lakott falunak megváltoztatni a nevét. A kevés lakos között már többségben vannak a románok, nekik meg igen mindegy, hogy az Érmindszentbe, vagy az Adyfalvába törik ki a nyelvük. Átvágták a gordiuszi csomót, románul ma Ady Endre-nek hívják a falut - mennyivel jobb?! Ez olyan hagyomány-féle lehet náluk. Hogy ne menjünki ki a megyéből, Biharban van ugye Avram Iancu vagy Mihai Bravu nevű falujuk, de például Mihail Kogălniceanu nevezetű is, Konstanca megyében.
Mindez arról jutott eszembe, hogy az Érmihályfalvi Unirea labdarúgócsapat a jövő héten az Öthalomi SK-nál vendégszerepel.
Bevallom, fogalmam sem volt, hova van ez letéve a térképen, annál is inkább, mert mai román neve - hogy úgy mondjam - nyomokban sem hasonlít a magyarra. De, mint kiderült, a szerbre sem (Glogovác) - micsoda meglepetés, e kettő volt korábban a ma Arad megyében található település történetében. A második világháború után egy darabig próbálkoztak a Glogovăţi-cel, de 1947-ben egyszerüsítettek: legyen  - na,  mi? - Vladimirescu. Miért? Csak. Focicsapatuk a nem kevésbé szellemes és ötletes SC (= SK -Sport Klub) Vladimirescu 2003 nevet viseli.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése