Emlékoszlopot kaptam

A sikertörténet azzal kezdődött, hogy majdnem a szomszédomban felavatták a városi kórház A-épületét. Hamarosan kiderült, hogy a nagyfeszültségű áramot egy tőlem ugyanannyi távolságban, de a másik irányban lévő elosztótól fogják odáig vezeti azt követően. Egy szép napon aztán elkezdték a munkát, mármint a villanyvezeték vezetését a föld alatt. Mármint, hogy a vezeték lesz a föld alatt. Nem csak a szófordulat kedvéért írtam, hogy egy szép napon, hanem mert valóban az volt, aznap tettem le az állampolgársági esküt. Ami majdnem dugába dőlt, ugyanis a vezetéknek az árkot az előttem is vezető járda mellett ásták egyik helyszíntől a másikig - csak "elfelejtettek" szólni, hogy 2 napig nyitva  lesz az árok, tehát ha én idejekorán nem veszem észre az árkolókat, a kocsival bennrekedek az udvarban, aztán mehettem volna gyalog esküt tenni Nyírábrányba. De észrevettem, kijöttem, aztán már árkolhattak.
A sok korábbi tapasztalat hatására valami azt súgta nekem, ahol "ezek" árkolnak, ott már többet semmi sem lesz ugyanaz, ezért lefényképeztem a járdát, és a járdaszegélyt túrás előtt:

A nap végére kiásták az árkot, a felszedett köveket akurátusan a ház tövébe rakták:

Másnap lefektették a vezetéket. Aztán kezdték tömni az árkot. Mint már említettem, valami azt súgta nekem, nem lesz ez olyan egyszerű. Mondjuk, a munkások sem örülhettek neki, hogy nekem ez a sugallatom jött... Ugyanis többször kinéztem az utcára, lássam, miként születik újjá a házam előtti szakasz. Egyszer - hogy, hogy nem - akkor léptem ki, mikor egy autó csomagtartójába éppen pakolták az előttem felszedett termésköveket... Ráadásul ismerős autóba. Mondtam is, hogy "nocsak, hova, hova az utca kövével?" Valamit habogott az illető (szerintem sziklakert vagy szökőkút lett volna belőle), meg, hogy úgy sem kell az már, úgy is csak belelökik az árokba, a homok alá. Na, azt adja nekik a fennvaló - morogtam én erre. A kocsi dolgavégezetlenül jobbra el - én meg a bambuló munkásokhoz: a járda szegélyköveit szeretném a helyükön látni. Hát, előttem vissza is tették, ez igaz (a szomszédok előtt kevéséb), de nem lett benne köszönet, mert úgy állnak össze-vissza, mint - már elnézést, de faluhelyen ezt már csak így mondják - az ökörhugy:

A további termésköveket - miket eleink jól megfontoltan döngöltek helyükre, azért, hogy az eső ne mossa ki a jó öreg érmelléki homokot az út mellől - lazán szertehagyták, mondván, az önkormányzat adta ezt nekik utasításba.

Az önkormányzatnál erre az válaszolták, hogy erről szó sincs, a követek majd visszarakják. Erre még várunk. Én minden esetre - további tapasztalatokból okulva - az előttem fellelhető köveket behordtam az udvaromra, hogy amikor eljön a visszarakás érdeklődve várt ideje, legyen mit visszarakni, és nehogy a nevezett kövek elutazzanak egy építkezésre közben... Az "természetes", hogy az árkokat tömörítés nélkül, igen sebtében tömték vissza, így jó sok homok megmaradt, hosszan húzódó domb-láncot képezve a házak előtt, érdekes turisztikai látványosságként:

Mondták az okosakat: fog az még ülepedni, meg főleg, ha majd jön egy eső.
Tényleg, egy eső aztán majd mindent rendbe tesz - úgy elviszi a homokot, hogy még füle lesz!
Mivel olyan megátalkodott vagyok, hogy a kocsimat a második nap végén - mikor a jól végzett munka után a dolgos, szakértő emberek elvonultak - be akartam vinni az udvaromba, kénytelen voltam a dolgos, szakértő emberek nyomán lapátot és gereblyét ragadni, hogy mégis adjak egy kis formát a járda mellett a kapubejáratnak is.
Még szerencse, hogy ősz van, így a ház előtti virágok úgy is nem sokára tönkre mentek volna - na és akkor most mi van, ha pár héttel korábban rálapátolták a sok homokot, aztán egy részét virágostól együtt meg vissza?! Majd tavasszal megint kihajt, és kész. Nem kell okvetetlenkedni.
Hogy az akácfának elvágták a gyökerét, és kiszáradt?! Még jó, hogy jön a tél, kell a tüzelő - pont jó.
(A szomszédok hasonló "kalandjairól" még nem is szóltam, például arról, hogy az árok ásásakor kivették az egyik kapu előtti, a kocsifeljáró - amit persze összetörtek - alatti vízelvezető csövet, amit aztán lazán el is felejtettek visszatenni. Igazuk is volt, hiszen már legalább 7-8 hete eső sem volt, és még ki tudja mikor lesz, akkor meg minek?!)
Szóval, telnek-múlnak a napok, a homok ülepedig, a látvány nem javul rohamosan.
A minap meg mire lettem figyelmes?
Újabb állomásához érkezett a történet. Talán a legjelentősebbhez, amit először nem is fogtam fel. Láttam én, hogy valami fehér izé van a házam sarkánál, a járda előtt, de előbb azt hittem, csak a szokásos szemét, a polgártársak hullajtása. Aztán látom ám, komoly dologról van szó: bizonyára a villanyvezeték hollétének megjelölésére egy követ, vagyis egy rövidebb oszlopot ástak be a földbe.

            Sőt, mindjárt kettőt is:

Gondolom ugyanazok - mert természetesen erről sem tudtam, de közterület lévén nem is kellett nekem erről tudnom. Legyen nekem elég annyi, hogy az előttem lévő közterületet tartsam rendben, aztán tűrjem, ha mások összerondítják.
Félreértés ne essék, szó sincs arról, hogy a vezetéket nem kellet volna lefektetni, sőt, jól tették, szükség van rá. De így?!?!
Vissza a tréfához, végül is örülnöm is lehet, mondjuk úgy, hogy emlékoszlopot állítottak nekem. A felirat mutatja, hogy mekkora bennem a fesztültség, az alkotásra vágyó energia. Egyszer pedig - remélem sokára - az utókor majd ide helyezheti el kegyeletteljes főhajtás közben a megemlékezés virágait.
Ez olyan szép. Meg megható.

Végül is, ezért, megérte. Maradandót alkottak. Meg emlékezeteset.