Amit most dubajozásnak hívnak

„Diszkrét hölgy úriemberek társaságát vállalja.” Ki nem olvasott még ilyen, vagy ehhez hasonló „társkereső” apróhírdetést az újságokban, akár még a magukat családi lapként meghatározókban is? És ki az, aki nem tudja, hogy miről szól? Ha lenne ilyen, akkor most lassan írom, hogy mindenki megértse: titkot tartani tudó hölgyek a legősibbnek mondott szakmát választva állnak úri (vagy majd kiderül, milyen) emberek szolgálatára. Mert azt mégsem lehet kiírni, hogy mit ajánlanak, így meg – bár egyértelmű – cinkosan össze lehet kacsintani fölötte.
Ilyen az álszent erkölcsösség.
Legősibb szakma, tartják, utalva arra, hogy az idők kezdete óta volt és van kereslet arra kínálatra, mely természetszerűen megjelenik a kereslet hatására. Tiltani kellene, vagy törvényes keretek közé terelni? Ezen vitatkoznak a politikusok (kiket sokszor neveznek az említettel rokon szakma művelőinek), miközben az „ipar” köszöni szépen, jól működik.
Én akkor szoktam meglepődni, mikor bizonyos hölgyek a nyílvánosság elé állnak azzal, hogy őket rászedték. Hogy ők csak táncosnak, meg hostessnek jelentkeztek – igaz, csillagászatinak ígért fizetésekért, külföldre. Mégis mit gondoltak?
Hogy éppen csak táncolni tudók nincsenek azon a „külföldön”?
Magyarország most a „dubajozáson” csámcsog: többnyire ismert hölgyek Dubajban a dúsgazdag arabok kedvében járnak, horribilis összegekért. Hát, szenzációnak valóban jó, a nép alig várja, hogy szörnyülködhessen. Közben meg azon tanakodik magában: óránként több százezer forintért ő maga mit vállalna be. Az érintettek önként mennek, tudják miért, valószínűleg mérlegelték, hogy megéri-e nekik.

Döntöttek.

                                                                                        (fotó: hir24.hu)
Azért persze lehet méltatlankodni. Valóban nem szép dolog. Nem erkölcsös. Pont annyira nem, mint a pénzhajhászó, hatalomvágyó világ.
Mely álszenteskedik, és kifogásokat keres.
Megoldások helyett.