Hollók

A minap kaptam egy levelet egy olvasónktól - úgy értem, a Bihari Napló egy olvasójától. Papírra írva, kézzel - már egy kicsit szokatlan, amikor SMS-hez, e-mailhez vagyunk szokva. Szóval be kellett gépelni, meg persze egy kicsit szerkeszteni is rajta az olvasóknak fenntartott rovat számára, hogy megjelenés-képes legyen. A téma nem annyira érdekes abból a szempontból, amiről végül is most futtatom az eszmét. A levél fogalmazója megadta nevét, pontos címét, de megkért, hogy az újságban az ne jelenjen meg, csak annyi, hogy "név és cím a szerkesztőségben" - ami bevett szokás. Vagyis makacsul tartja magát az a szemlélet, hogy akkor sem vállalom a nevem, ha igazam van, mert sosem lehet tudni... Elmondom, akár le is írom, vitába szállok másokkal - de ha adni kell a nevem hozzá, akkor inkább nem, nehogy bajom legyen belőle.
Egy régebbi példa is eszembe jut. Pár éve történt, amikor egy anyuka megkeresett, hogy miért nem foglalkozok azzal, hogy micsoda pénzgyűjtések, meg ajándék-vásárlások zajlanak az érettségik körül - miközben miniszteri-szintű tiltás létezik. Neki meg alig van pénze, és sorolta, hogy mikor mennyit kellett adni, erre meg arra, stb. Semmi gond, mondtam, én is tudok erről, nehogy azt gondolja már, hogy ő az első, aki ezt szóvá teszi, csak még senki nem állt kötélnek, hogy a nevét is adja a véleményéhez, hogy megírhassam - nosza, ugorjunk neki. Micsoda?! Hogy őrá hivatkozva akarom megírni?! Na neee, azt már nem! Ő azt hitte, hogy elmondja, aztán én majd viszem a balhét. Hát nem pont így van. Neem? Na, akkor hagyjuk az egészet, nehogy már az ő gyerekének baja legyen végül belőle. Majd csak lesz valahogy, hogy jövőre meg mi lesz, az már nem az ő baja.
Vissza az említett levélhez. A levélíró azt is papírra vetette, hogy gondjával a körzetileg illetékes parlamenti képviselőhöz is fordult, miután a hivatal elutasította. Attól kapott egy választ. Olyat, ami neki nem kedvezett, de ez nem érte váratlanul. Egyrészt kérdés, hogy a képviselő csak le akarta-e rázni rövid úton, vagy valóban  nem volt más megoldás. Ami elgondolkodtató, hogy a panaszos az őt is képviselő politikus választát ezzel intézte el (idézet a levélből): "Ez persze nem igaz. (...) Akkor hol az igazság? Feladtam, arra gondolva, hogy egyik holló nem vájja ki a másik szemét." Feladta - mármint, hogy tovább nem készít beadványokat, nem fordul illetékesekhez saját igazáért. Nem azért, mert meggyőzték, vagy elfogadta, hogy nincs igaza, hanem mert úgy érzi, ezek a "hollók" ellen nem érdemes. Szinte természetesnek veszi, hogy ez így van: a hivatal elutasította, az őt képviselő politikus nem képviseli.
Nincs bizalom.
Ezért nem írják alá a véleményüket sem.