A kora esti csendben úgy tűnt először, hogy valahol messze megint visít egy sziréna. Aztán olyan furcsán közeledett, nem úgy, ahogy a mentő- vagy tűzoltókocsi szokott. A közelben néhány kutya azért ugyanúgy vonyításba kezdett, mint amikor a szirénázók jönnek.
Csak megjegyzem zárójelben, hogy a kutyavonyítás mindig hamarabb felhangzik, mint ahogyan meghallanánk a közeledő rohamkocsikat.
Szóval, ez a hang olyan furcsán jött és jött egyre közelebb, és mind ritmusosabb lett. Ám hiába nézelődtem, sehol semmi jármű. Csak egy biciklis közeledett. A minimalizmust képviselő, csak az elengedhetetlenül szükséges alkatrészekből állt járgányt egy hozzá illő egyszerűséggel öltözködött fiatalember pedálozta, akin látszott, hogy a szoláriumot, mint megnevezést sem ismeri, ellenben nincs is rá szüksége.
Mivel a hang az ő közeledtével arányosan erősödött, érdekelni kezdett, hogyan csinálja. Már szinte fülsiketítővé vált a tucc-tucc, amikor észrevettem, hogy egy madzag-fogantyú van átvetve a vállán, majd amikor elhaladt mellettem, az is látható lett, hogy a kis hátizsákból egy olyan cipős doboz méretű hangszóró kandikált ki, az ontja az egész utcán végigdübörgő hangáradatot.
Ha van sugárhajtású repülőgép, akkor ez meg decibel meghajtású bicikli volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése