Szavazókörzet előtt ácsorgok, munkámból adódóan kell valamire várakoznom. Mellém lép egy, a körzettől pár lépésre lakó, olyan mindent és mindent jobban tudó férfi. Köszönésre nem fecsérli a drága idejét, már magyarázza is: "Én még sose voltam szavazni, de most se megyek. Jogom van hozzá nem?" A hangsúlyból akár arra is következtethettem, dicsekszik.
Mielőtt válaszolhatnék, vagy egyáltalán gondolhatnék rá, mit is kellene mondanom, kiderül, nem tart rá igényt. Folytatja szinte levegővétel nélkül, hogy szerinte mit és hogyan kellene csinálni a helységben, az országban, meg egyáltalán, a világban.
"Na, de kit érdekel az én véleményem?" A kérdés olyan sértődött-mártír-megbántott zseni stílusban hangzott, majd, már hallhatóan (önmaga által) felsrófolt idegállapotban, szinte kiabálva tette hozzá: "Mer' a véleményem azt azért elmondhatom, nem? Mer' demokrácia van, nem?'
Ezzel sarkon fordult, s mielőtt bármit is mondhattam volna, már be is csapta maga mögött a kaput.
Jól kielemeztük a demokrácia mibenlétét és beszélgetésnek sem volt utolsó.
(Illusztráció: retromesek.hu)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése