Még alig ült el március 15. zaja...
Pontosabban még el sem ült újságírói szempontunkból. Hiszen a megemlékezések megkezdődtek már kb. március tizedike körül és véget sem értek vagy 18-áig, tekintettel arra, hogy maga a napja hét közben volt. A nemzeti ünnepet márpedig mindenhol meg kell ülni, ez nem vita tárgya. Sok helyen egyéb sem történik egész évben, mint a nemzeti ünnep megünneplése. Ilyenkor lehet hírt adni arról, hogy "vagyunk, kitartunk, megmaradunk", stb. De mit ér a kokárda alatt dagadó kebel, ha nem jelenik meg a hír "a zújságba"? Na, ugye. Aztán vége- hossza nincs... A legjobb benne, hogy mindenki az összefogásról, az egység erejéről, a kiegyezésről puffog, mer'hogy bezzeg Petőfi, meg Kossuth meg Széchenyi is, lám, lám, lettek is nagy dolgok és nekünk is így - aztán ünnepelünk kétfelé (minimum), mondhatom, hogy két váltásban, még már ott is, ahol színmagyar a lakosság. De nem egyszínű...
Szóval, még alig ült el március 15. zaja... és itt az újabb "csatazaj". A nyakunkon április 8., vagyis a magyarországi választás. Újra lehet versenyt futni: ki segíti jobban a rendkívül fontossá vált határon túli kettős állampolgárokat a regisztrálásban, a szavazólap helyes kitöltésében (feltételezve, hogy esetleg magától nem képes erre, persze elmeállapotát nem vonva kétségbe, de biztos, ami biztos), aztán a szavazólapok összegyűjtésében, leadásában. Ki tart több és hosszabb fogadóórát, akár a hét végén is, akár húsvét idején is, akár ...
Persze szemünk előtt az aranytojást tojó tyúk összmagyar érdek lebeg. Az összefogás és az egy közös cél. Két váltásban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése