Valójában nem is tudom már, hányadik nagypéntekem (egy részét) töltöttem újságíróként Köröstárkányban. Sőt, volt olyan év is, amikor nem csak nagypénteken voltam ott, de április 19-én is. Hogy miért, azt többször elmondtam már itt is, máshol is olyan sokszor, hogy nem fogom újra ismételni az egészet, akit érdekel részletesen, kattintson például ide (vagy elég csak a falu nevére rákeresni). A lényeg, hogy 1919. április 19-én több mint 90 helyi lakos esett áldozatául a román félkatonai csapatok randalírozásának. Neveiket az 1999-ben állított emlékmű őrzi, csakúgy, mint a világháborúk helyi áldozataiét. Az elmúlt 19 évben mindig van megemlékezés. Sőt, kettő is. Mert miért ne lenne éppen ennek a falunak a magyarsága megosztva?! Az egyik csapat emlékezik nagypénteken, mert a tragédia húsvétkor volt, a másik meg mindig április 19-én. Arra is volt már példa, hogy nagypéntek április 18-ra esett, nos, akkor egyik napon is és másnap is volt egy-egy megemlékezés. Olyan még nem történt, hogy április 19. lett volna nagypéntek, pedig akkor lett volna igazán érdekes...
Szóval, már évekkel ezelőtt elhatároztam, nem írok többet publicisztikát erről a - nem is tudom, milyennek nevezzem - helyzetről, mert már én untam magam. Mert tragikus, szomorú, dühítő és, bár egyáltalán nem illik az esemény komolyságához, mégis azt mondom, hogy nevetséges.
Most mégis nekiültem, mégpedig azért, mert mielőtt indultam az idei, a megyét Érmihályfalvától Köröstárkányig átszelő útra, éppen ültem a kocsiba, mikor egy ismerős mellém lépve kérdezte: hová indulok? Mondtam, nekem állandó nagypénteki programom van újságíróként. Aha, mész oda, ahol mindig kétszer emlékeznek a meggyilkoltakra, idéződött fel neki. És azt hiszem, ez egy figyelmeztető jel (lehetne, ha akarnék én még egyáltalán figyelmeztetni valakit valamire ebben a történetben, melyben olyan sokszor megbizonyosodtam már, hogy bár mindenki az elődök áldozatvállalását, az összefogás fontosságát, stb., stb. szajkózza, mégis önfejű mindenki a végletekig, saját kizárólagos igazának megdönthetetlen tudatában).
Szóval érted? Az illetőnek nem jutott eszébe a falu neve sem, annyi maradt meg neki, mint újságolvasónak, hogy az az, ahol minden évben kétszer van megemlékezés. A 99 éve meggyilkoltak biztos büszkék lennének a maiakra, ha látnák mindezt, hogy a megosztottság ténye kezd megragadni a fejekben, lassan ettől lesznek híresek...
Jövőre lesz 100 éve a tragédiának, 20 éve az emlékműállításnak. Nem is mondok már semmit.
A képen:
A tárkányi református templom tornyán a festett órák irányonként más-más időt mutatnak.
Nem tudom, van-e benne tudatosság, és, ha igen, mi a mondanivalója, de az is lehetne, hogy a megemlékezéseket szervezőknél is különböző az időszámítás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése