Aki a részletekre kíváncsi, a fenti elérhetőségen megtudhatja (úgy értem, a felek nem meglepő módon eltérő szempontjaiból), ám én itt és most elvonatkoztatnék a személyektől, csak magára a "csattanóra" figyelve.
Elcsattant tehát egy pofon két választott tisztségviselő között, akik két romániai magyar párt tagjai. Igaz, hogy az egyik ütött, a másik kapott, de ahogyan például a balesetek nagyrészénél is van, mindkét fél szenvedő alanynak tekinthető. Még akkor is, ha nem úgy tűnik. Sőt, ez az eset csak lecsapódása annak a helyzetnek, melynek végső soron mindannyian szenvedő alanyai vagyunk. Évek, évtizedek óta kúszik be közénk az a politikai gyakorlat, mely a '90-es évek legelejének összetartozás-érzését megbontva a megosztásra, a gyűlöletre alapoz. Bár egy darabig még ellenálltunk, a két oldalról (a határ túlsó oldaláról, illetve az erre rásegítő többségi nemzet részéről) érkező nyomás hatására megroppanni látszunk. Pártokra, oldalakra osztottak bennünket.
Nemzetvédőkre és nemzetárulókra, igaz magyarokra és az ellenség bérenceire.
A manipulációhoz nem csak táptalaj kell, hanem "az ügy" iránt elkötelezett had is. Előbbi és utóbbi is mindig akad, vagy "szent együgyűségből" vagy számító fondorlatból. És persze kellenek a harchoz katonák is, akik a legalsó szinten, a harctéren, szemtől szembe megvívják a csatát. Ezt a harcteret nevezhetjük tüntetésnek, tiltakozó felvonulásnak, választási kampánynak, aláírásgyűjtési akciónak. De akár falunapnak is. Mert a harcot (a gyűlöletet, a bizalmatlanságot, a kételkedést, az ellenszenvet) becsempészték mindennapjainkba azok, akiknek valójában mindegy, hogy az alszegi Nagy jóban van-e a felszegi Kissel. Nem is ismerik, nem is akarják ismerni őket. A lényeg, hogy Nagy és Kis, amikor itt az idő, tudja mit kell tennie.
Ha kell, szeresse egymást, mert mégiscsak egy nemzet vagyunk, a határok felett egyesülve, listánk az összefogás listája.
Ha kell, egymást megelőzve gyűjtse az aláírásokat, mert a másik hazudik, lop, csal és a nemzet sírásója.
Nagy és Kis pedig egy darabig szalad, aztán elgondolkodik: akkor miért is?! Hogy is van ez? Az évek alatt felgyülemlő feszültség pedig egyszer csak túlcsordul, egy kevésbé kontrollált pillanatban pedig ... elcsattan a pofon. Kis üti meg Nagyot, vagy Nagy üti meg Kist. Majdnem mindegy. Látleletet pedig nem a sérülésről kellene venni, hanem a helyzetről, amibe belesodornak bennünket. Erről a beteg helyzetről, ami nem gyógyul nyolc napon belül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése