Megfogyva bár, de törve nem: gáncsolunk, fütyülünk, hajat tépünk

Ugye nektek is van olyan emléketek, mondjuk a gyerekkorotokból, ami annak ellenére élénken él bennetek, hogy nem is emlékeztek a részletekre? Mert nem a történés aprólékossága a fontos, hanem a hangulata. Hogy jó volt. Történt valami kellemes. Vagy éppen ellenkezőleg. Kellemetlen volt. 
Ugye emlékeztek még a történetre, melynek főszereplője egy riporternő volt, aki a híradások szerint elgáncsolt egy karján gyerekkel szaladó "migránst"? Bár azokban a napokban szinte percenként harsogták, tudjátok-e még a gonosznak kikiáltotta hölgy nevét? Vagy az áldozatét? Egyáltalán, csak úgy saccra, meg tudod mondani mikor történt mindez? Elárulom, már majdnem 2 éve, 2015. szeptemberében. Ám azt hiszem, ezek az "apróságok" már nem is fontosak. Annyi megmaradt, hogy a röszkei határnál (lehet, már erre sem emlékszünk konkrétan) történt valami, ami még ma is indulatot vált ki.
Indulatot.
Pár napja történt, hogy egy nő Tusnádfürdőn belesípolt a miniszterelnök beszédébe. Az esetet, annak előzményeit és (még folyamatban lévő) utóhatásait mindenki ismerheti. Ma még azt is tudjuk, mi a nő és az őt hajánál fogva lerángató fotós neve, melyik biztonsági cég volt illetékes a rendezvényen. Ma még olvassuk (aki olvassa), hogy mindez jól ki volt tervelve, hiszen provokáció volt, de lehet, hogy csak provokációt kiváltandó találták ki, tehát provokációt provokáló provokáció. A nő magányosan akciózott, de lehet, beszervezték. Lehet, azok szervezték be, akiket falból provokált, de az is lehet, hogy nem csak kettős, de hármas csavar van az ügyben.
Elolvastam egy helyszíni tudósítást. Szakmai szempontból nekem tetszett, ahogy mondani szokás, olvastatta magát. Aztán belefutottam az alatta megjelent kommentekbe. Ezt rendszerint nem teszem, de most bűnöztem. Mindent összevetve nem bántam meg, az is tanulságos. A hozzászólásokat magamban több kategóriába soroltam. Az a rész különösen tetszett, ahogyan (sajtós) szakmabeliek kérik ki maguknak, hogy egy napon említsék őket egymással, annak okán, hogy másként látják a történteket, a másik álláspontja pedig a szakma szégyene, ő maga pedig egy bérenc. Aztán vannak, akik előbb az eset főszereplőit (vagy egyiket, vagy másikat) kiáltják ki a nemzet árulóinak, majd azokat, akik az azok (vagy egyik, vagy másik) védelmére kelnek. 
Ami mindenben közös, az az indulat. 
Azt hiszem, pár év múlva úgy leszünk ezzel is, mint a röszkei gánccsal: nem fogjuk tudni, ki fütyült és ki rángatott, csak azt, hogy valami galádság történt, ám az emlék akkor is ki fog váltani valamit. Tudod, ugye, hogy mit?  
Indulatot.
Amit melegen kell tartani.
Határon belül és már határon kívül egyaránt, hiszen határok felett egyesül a nemzet...
             (Ezt a bejegyzést várhatóan kevesen fogjátok elolvasni, és ennek én most kivételesen örülök. A tapasztalat és a statisztika ugyanis azt mutatja, hogy keveseteket érdekel a politikai vonzatú téma. Igazatok van. Védekezni kell.)