A riasztó szórakoztatás

Sok falunapon voltam már (meg feltehetően még leszek is), láttam már sok mindent, de amit az elmúlt héten Hegyközpályiban, olyat csak ritkán. Hiszen szinte mindenütt van olyan, hogy a nagyérdemű egy-egy programra, előadóra nem kíváncsi, oda sem megy a színpadhoz, nem megy el a kultúrházba - de hogy a már ott lévő közönség mintegy vezényszóra "elmeneküljön", na, ilyen azért ritkaság. 
Történt, hogy délután az óvodások, kisiskolások léptek fel (ahogy máshol is lenni szokott - valamiért mindenütt a legkisebbeket büntetik azzal, hogy a legnagyobb hőségben kell szerepeljenek), utánuk tánccsoportok következtek, és mindezek természetesen vonzzák a szülőket, nagyszülőket, tehát valamennyi közönség biztosan van a színpad előtt. Akik még vannak, azok a sörsátrak biztonságából és hűvöséből figyelik az eseményeket, már, ha figyelik, és nem inkább esznek, isznak, beszélgetnek és várják már az esti koncertet. Nos, vége volt a gyerekek műsorainak, és a bemondó konferálta, hogy egy váradi fiatalember következik, aki már eleve zenész családból származik, maga is kiválósága a román szórakoztatózenei műfajnak. Megjegyzem, már az előző órákban magam is felfigyeltem egy fickóra, aki zselézett hajjal, divatos (?) szűk nadrágban és zokni nélkül (vagy legalábbis nem látszott) viselt jó másfél araszos lakkcipőben jött-ment a focipálya füvében. Sejtettem, hogy ennek nem lesz jó vége... Szóval ő lépkedett fel a színpadra, még vagy négy társával, akik szintetizátoroztak, hegedültek, doboltak, de volt ott az a jellegzetes tölcséres hegedű is. Még alig visított az első hang a levegőbe, a közönségnek mintha kiadták volna a jelszót, úgy eltűntek, mintha vízágyúval végeztek volna tömegoszlatást. Talán ha ketten-hárman maradtak ott, családtagok lehettek. Kínos volt, főleg az előadóknak lehetett az, mert bár bizonyára megkapták a gázsit, de azért egy üres placc előtt nyomatni...
Vajon miért kellett őket eleve elhívni? Mert a magyarként ismert község ma már meglepő módon 60%-ban mégis román? Ezt helyben tudtam meg, magam is nagyot néztem, és az arány azoknak az újonnan épült, városrésznyi sorházaknak köszönhető, melyekbe tömegesen költöznek ki váradiak. Emlékszem, annak idején, amikor ezek épültek, már volt, aki előrevetítette, hogy lám, így változtatunk mi magunk is az etnikai arányokon, az üzlet, a bevételi lehetőség, a piac szabályaival és lehetőségeivel magyaráz(kod)va. Úgy tűnik, a korántsem dodonai jóslat beigazolódott. Bár, ha csak az említett koncertet vesszük alapul, az új lakossági réteg még nem érzi sajátjának új lakhelyét, mondhatnám úgy is, hogy nem érzi otthonának a községet, csak a saját lakását. Persze, az sem biztos, hogy egyébként vevőknek kellett volna lenniük erre a bizonyos műfajra, de abban azért biztosak lehetünk, hogy ha kitartóan lesz kínálat, akkor arra előbb-utóbb lesz kereslet is. És ezt nem feltétlen a tölcséres hegedűszóra értem... 

l

Az előadók tényleg ott vannak a színpadon...