Ki ne emlékezne, persze azok közül, akik ma legalább 45 évesek, de inkább több, arra a világot bejárt fotóra, melyen egy magányos fickó áll egy száll maga egy sor tankot megállítva? Kezében valami cekker, mint aki éppen a piacról jön, és farkasszemet néz egy hadsereggel, egy diktatúrával.
Éppen 30 éve, 1989. június 3-án indult meg a kínai hadsereg a pekingi Tienanmen téren április 14-én kezdődött diáktüntetés leverésére. A diákok számát millióra becsülték, azóta sem tudni, hány százan vagy hány ezren estek áldozatául a vérengzésnek, mint ahogyan azt sem, mi lett a magányosan ácsorgóval - nemkülönben annak a tanknak a vezetőjével, aki megtorpant...
Hogy az akkoriban megerősödő szabadság-vágy Kínára is kiterjedt, az akkor nem meglepő volt, hanem inkább reménykedéssel töltött el sok országot: ha még ott is, akkor talán nálunk is. Hogy mi lett belőle, azt jól mutatja, hogy az akkor történteket még ma, 30 év múltán is rizikós felemlegetni. Az álságosságra jó példa, hogy a nevezett tér magyarul: Mennyei béke tere...
Emlékszem, a kis Sokol 403 rádiónkon hallgattuk a híreket. Onnan, ahonnan nem biztos, hogy szabad lett volna. Fiatalok voltunk, reménykedtünk. Mintha most is hallanám akkori magam: egymillió embert nem lehet csak úgy hazaküldeni, valaminek történni kell!
Eltelt 30 év. Ma már nem jön a tankoszlop, sokat finomodott a módszer, világszerte.
Mi is felzárkóztunk.
Azóta már tudom: egymillió embert is haza lehet küldeni. Az elmúlt harminc év azt is megmutatta, hogy sokkal több embert is haza lehet küldeni, be lehet vinni az erőbe, át lehet dobni a palánkon, sőt, úgy is, hogy ő maga kérje azt, úgy érezve, ahol él, az maga a mennyei béke tere.
(fotó: MúltKor)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése