2018. május 18., péntek

Nemzeti búcsú(ra)járás

"Érkezik a nemzeti egység! A vágány mellett tessék vigyázni!" Akár ezt is bemondhatná Erdély-szerte a hangosbemondó, hiszen a csíksomlyói búcsúra robognak a zarándokvonatok. Az anyaországból. Határok felett - naná, hogyan máshogy, valahogy csak át kell jönniük. Akár örömtelinek is nevezhetjük, hogy több ilyen szerelvény is indul, hiszen annyi az érdeklődő, hogy nem férnek fel egyre, akármilyen hosszú. És, ha már jönnek, fogadjuk őket dagadó kebellel, lengessünk zászlót a lengő zászló mellé, viszonozzuk lelkesítő szavakkal a lelkesítő szavakat. Nincs ezzel semmi baj, kell ez a nemzeti egységnek, végül is azt erősítjük. Határok felett, ahogyan a vonatok jönnek.
És milyen jó, hogy több szerelvény is érkezik, ráadásul más-más napokon, hiszen mindenkinek juthat belőle, nem kell senkinek félre vonulnia, esetleg megsértődnie, be lehet osztani: ki-ki fogadhat zarándok-testvéreket, lengethet zászlót, mondhat áldást, lelkesíthet. Akár az ökumenizmus jegyében is. Jöhetnének a vonatok a 9 és 3/4 vágányra is, mint a Roxfort ExpresszKing's Cross állomáson, annyira varázslatos ez az egész.
Bocsásson meg nekünk a Csíksomlyói Szűz Mária. 
Ránk férne egy csodája.
                                       (Fotó: korkep.sk)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése