2020. január 23., csütörtök

Nyelvükben él a nemzet

Ballagok a téli napsütésben. A napsugarak valójában nem melegítenek, csak világítanak, a nem túl erőteljes, de mégis gyilkos hideg szél ellenében mégis jólesnek. 
Kora délután van, mögöttem diákcsapat igyekszik hazafelé az iskolából. Mondjuk, az igyekszik talán erős kifejezés, de haladgatnak. Ha nem tudnám, hogy divatosan vannak öltözve, azt mondanám, hogy elég toprongyosak szegények, de a szakadt ruha ma nem azt jelenti, amit. Bizonyára az iskolában történteket vitatják, a talán kilenc-tizedikes három fiú mellett az egyetlen lány a hangadó. Persze az okostelefon is ott van valamennyiük kezében. Valami fényképet (vagy videót) mutogathatnak egymásnak a legények, jókat nyerítenek rajta. A lány is közibük furakodik, majd ami a szívén, az a száján: 
"Hát én meg hogy a fa.zomba kerültem erre rá?" 
Most ne ütközzünk meg a kérdés anatómiai abszurditásán, talán koncentráljunk inkább a fiatal hölgy őszinte csodálkozására, mellyel a számára meghökkentő helyzetet kezelte. Meglepődését zsenge kora ellenére, a kor erőteljes feminista előretörésének és a nemek közti egyenlőség jegyében, spontán fejezte ki. Nem keresgélt szókincstárának bugyraiban, nem foglalkozott a "nekem nincs" vagy "nekem van-e" ósdi problémakörével, hiszen manapság akár lehetne is neki az, ami anyukájának még nagy valószínűséggel nincs. Vagy legalábbis nem volt. 
Ahogyan az manapság elvárható, a fiúk egyenrangúan kezelték társukat, ebbe beletartozik, hogy nem vacakoltak az idejétmúlt udvariaskodással, meg különben is mi a francot jelent az, hogy "hölgy van a társaságban". Hogy kicsoda van?! Válaszoltak tehát:
"Úgy, hogy átbas.tunk, te kis hülye g.ci." 
A kedélyes hátbavágás már-már hozzátartozott a haveri csevejhez (ha stílszerű lennék, azt írtam volna, hogy jól hátba ba.zták, de persze nem írom), a csapástól a lány majd' orra bukik. Hogy ezt mily cirádás szavakkal viszonozta, azt már tényleg nem írom le még pontozva sem, mert letilt a rendszer, lényeg, hogy viszonylag pontos leírást adott arról, hogy barátai saját felmenőik nőtagjaival mit csináljanak, lehetőség szerint többször is.
Mint mondtam, kellemesen sütött a nap, úgy, ahogyan a magyar kultúra napjához illik. Mert éppen az volt. Lehet, a diákok is egy erre az alkalomra szervezett ünnepségről jöttek, ki tudja.
"Alig akad olyan árnyalat, melyet hajlékony, rugalmas, gazdag nyelvünkön ma nem fejezhetnénk ki." Kosztolányi Dezső mondta ezt, és milyen igaza volt, hiszen jövőnk zálogai manapság, az idézett mondat születése után közel száz évvel is milyen árnyaltan, rugalmasan és érzelemdúsan fejezték ki magukat. Nyelvükben él a nemzet. 
                           (Illusztráció: nyu.hu)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése