2017. február 5., vasárnap

Sötétben kormányzók

Akár példamutatónak is nevezhető, ahogyan napokon át százezrek tüntettek a PSD-kormány Btk.-t módosító sürgősségi rendelete ellen. Nem hiába nyilatkoztak elismerően az EU politikusai is és jelentek meg a demonstráció hírei világszerte a hírügynökségek vezető információi között. Ahogyan késő este hozták meg, mondhatni fű alatt a döntést, úgy késő este jelentették be azt is, hogy visszavonják. Nem csak erre utalva mondom azonban, hogy ez egy sötétben kormányzó államvezetés...
Mindez megelőzhető lett volna. Nem csak tavaly december 11-én, de 2012-ben, 2008-ban, stb, stb., vissza 1989-ig. Mindig, amikor úgy alakultak a választások, ahogyan, hiszen egyszer sem sikerült az egykori államhatalom "örökösének" nevezett, ma PSD (Szociáldemokrata Párt) néven futó, de a 27 év alatt magáról számos bőrt levedlett alakulatot legyűrni, csupán amikor szövetséget kötöttek ellene - egy másik történet, hogy aztán az a szövetség is mivé fajult...
Szóval szerintem (legutóbb) 2016. december 11-én lett volna ideje változtatni, de mit is vártunk, amikor a választásra jogosultak messze a felét sem érdekelte, kik kerülnek az ország élére?! Miközben bármi történik, az egyszerű állampolgár is jogaira, a demokráciára hivatkozva hangoskodik - de nagyrészük nem vesz 10 percnyi fáradságot, hogy szavazzon. 
A PSD-n belüli "fülkeforradalom" is közrejátszott abban, hogy a rendeletet visszavonták, mondják elemzők. Ennek hallatán nekem első gondolatom az volt, hogy már tényleg nagy lehet a baj, ha a PSD-n belüli "politikusok"akarják megvédeni saját vezetőiktől az országot, sőt, két évtizednyi tagság után a pártból távozó Aurelia Cristea még a küszöbről világgá kiáltotta, hogy "szervezett bűnözői csoport irányítja a pártot és Romániát"! Na, ő csak kell tudja, hiszen miniszter is volt... (Nevéhez fűződik a dohányzásellenes törvény kidolgozása.)
Később nem tudna a gyereke szemébe nézni - indokolta lemondását Florin Jianu, a kereskedelemért és a vállalkozói szféráért felelős (volt) miniszter, akinek távozása azért elég nyomatékos jel. Már, ha nem lett volna elég nyomatékos önmagában a napokig és országszerte tartó tüntetéssorozat. Valami hasonlóval indokolta részvételét egy apuka is gyerekével szombat délelőtt, amikor a szülőket csemetéikkel együtt várták a nagyobb városokban demonstrálni. "Meg akarom mutatni a gyereknek, hogy majd ő is álljon ki mindig a jogaiért", mondta a srácot nyakába ültető férfi, bár szerintem a gyerek még nemigen értette, mi is zajlik körülötte. 
A történetnek azonban a rendelet visszavonásával még koránt sincs vége.
Több okból is:
- például a Btk.-nak továbbra is több tucat olyan pontja van, mely egyenesen ellentmond az alkotmánynak...
- például, hogy a párt jelenlegi vezetése bizonyára továbbra is meg akarja majd menteni a törvény karmaiból a hozzá hű katonáit...
- ...hiszen a tavaly december 11-i választás nyertese továbbra is a PSD.
Nem a PSD-ben kellett volna "fülkeforradalom" legyen, hanem december 11-én a szavazófülkékben, de azt elbaltáztuk. Mert - bár ne legyen igazam - de én kevéssé bízom egy párton belüli "fülkeforradalomban". Nem kell jósnak lenni annak borítékolásához, hogy lesznek még nagy elégedetlenséget kiváltó kormánydöntések. Ellenben mindegyik rossz határozat után mégsem lehet országos méretű tüntetésekkel visszavonatni azokat. A harmadik változtatási lehetőségre gondolni sem akarok...
Na, de akkor miben bízhatunk?
Előrehozott választásokban?
Vagy mégiscsak a politikusok "fülkeforradalmában"?!
Brrr... 
                                   Székelyföldön is tüntettek (fotó: híradó.hu)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése