Amikor az ember az utcán
tüsténkedik (sepreget, fát metsz, letörli az ablakpárkányt, havat seper,
esetleg festi a kaput, stb.), mindig számíthat arra, hogy ismerősök, de
akár ismeretlenek is szóba elegyednek, vicces
megjegyzéseket tesznek, tanácsokat adnak, például: "Jöhetsz hozzám
is!", Felvállaltad az egész utcát?", "Nem ilyenkor kellene, hanem télen
(nyáron, ősszel tavasszal, kedden vagy inkább pénteken)!"
Ma reggelre megérkezett az
újabb hó, tartotta magát a meteorológusok ígéretéhez (OK, tudom, már az
este meg az éjszaka is havazott, de megvárt). Nosza, elő a még kézügyben
lévő vesszőseprűt, ki az utcára, járdát seperni.
Nem sokan jártak, így tanács sem nagyon jött, kénytelen voltam a magam
tudására alapozni ebben a bonyolult műveletben. Aztán egyszer csak
hallom, hogy valaki mintha szólítana. Felpillantok az összepontosítás
közepette, hát egy tizenéves lány közeledik. Még
odébb jár, van időm húzni vagy kettőt az "evezővel", közben próbálom
megfejteni, vajon mit is mondhatott, csak hogy tudjak válaszolni, meg
egyáltalán, hogy ki is ő?! Biztos valamelyik tánccsoport tagja, kellene
ismerjem, de a sok-sok év alatt annyit változtak
már a létszámok, az újabbakat meg alig ismerem. De lehet, nem is
idevalósi, akkor meg éppen rejtély. Engem mindig hamarabb megismernek,
könnyű azt a szakállas fickót észben tartani, aki mindig fényképez,
meg kérdezősködik...
Már csak három lépésre van,
amikor rám nézve újra megszólal, én meg nem értem, hogy amit mond,
azt miért is mondja?! Valami tegnap esti dologról van szó, és hogy nem
kellett volna úgy viselkednem! Atyavilág! Hol is
voltam? Ja, focizni. Való igaz, vagy kétszer mondtam olyat, amit nem
kellett volna, de olyan tiszta helyzetből nem találtam el a kaput, hogy
ez igazán megbocsátható. De ő ezt honnan tudja!? Már éppen akarok
dünnyögni zavaromban egy "helló"-t, amikor fittyet
hányva rám ellép mellettem, látom, kezében okostelefon, drótja
a füléig vezet.
Huhhh... Majdnem...
És sepertem tovább.
Seprűs fotót nem találtam...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése