György esete a Ő-vel

Talán ismeritek azt a háromszéki népmesét, melynek főszereplője egy csizmadia, akit Györgynek hívtak. A mese lényege, hogy volt ennek a Györgynek egy disznója, amelyik, amikor jött hazafele a kondával, midig azt visította, hogy Gyuríí, Gyuríí... Megmérgelődött a mi Györgyünk, hogy ez a megátalkodott jószág őt csúfolja, ezért egy este jól fejbe kólintotta egy husánggal. A disznó azonmód elterült, és csak annyit hörgött, hogy Gyööörgy... Na, elégedett volt a csizmadia, mert megnevelte a röfit, igaz, az beledöglött.
Ha nem is ilyen végletes módon, de egy kisebb "kólintást" biztos kapott volna ügyfelétől az az ügybuzgó irodahuszár is, aki nemrégiben - a nemzeti összeborulás jegyében - igen lelkiismeretesen akart honosítani egy, a nemzet kebeléről elszakított honfitársat. Űrlapokat töltöttek, igazolásokat pecsételtek, aláírtak, föléírtak, fénymásoltak, fordítottak, hitelesítettek, beadtak, bevettek. Szóval minden rendjén valóan alakult. 
Mígnem levelet hozott a posta a magas hivatalból, miszerint homokszem került a gépezetbe (amely, ugye, csak pontosan és szépen, mint a csillag az égen): az újrahonosítás küszöbén várakozó honfitársunk nevét hajdanán, amikor a magyar betűk ékezeteivel különösképp meggyűlt a baja a hivatalnokoknak, nem Györgyként anyakönyvezték, hanem - most kapaszkodjatok - Győrgy lett. Az eset súlyának ő nem lévén tudatában, az űrlapokon (meg mindenütt) az ezek szerint évtizedekig hamisan, ámde becsülettel használt Györgyöt tüntette fel. 
Ezt nem engedhette tovább a hivatali ügyek védelmezője (akit nevezhetnénk akár a Ő-nek is), a dolog helyreütése végett küldte a már említett levelet, javasolva: jövendő nemzettársa fogalmazzon folyamodványt arra nézvést, hogy az újrahonosítást kössék össze nevének módosításával is, tehát legyen .. a „-ből. Bár a leveleket ma már nem postakocsi repíti, a huzavona így is meghosszabbítja pár héttel, talán hónappal a folyamatot. De megéri. Csak aztán nehogy kiderüljön, hogy emberünk még csak nem is György, hanem... Gyuríí.