2017. február 2., csütörtök

Okosfogkefe, okoshajkefe, okosgalamb

Életünk mint egy nyitott könyv, főleg mióta ellenállhatatlanul ránk tört a közösségi média. Aki nem elég óvatos - vagy aki éppen így akarja - annak élete minden lépésről, minden szaváról, minden lélegzetvételéről (hogy egyébről ne is beszéljünk) tud mindenki mindent, sőt, bele is beszélnek az életébe. Mint abban a klasszikus kabaréjelenetben, amikor a randira készülő fiatalembernek a tapasztalt barátok tanácsokat adnak, hogyan is kell(ene) ... kedvére tegyen a reménybeli barátnőnek.
De ha ez nem lenne elég, egyre több azt okos kütyü körülöttünk. Amelyik beszél is.
Okostelefon.
Okostévé.
Én már azon szörnyülködtem - amikor még szörnyülködtem egyáltalán valamin - hogy elektromos fogkefe van. Értem én, miért ne. Na, de azért azt mégsem szeretném, hogy miközben mosom a fogam, a rágóim között megszólaljon egy hang (mert ettől okos), hogy most erősebben, most gyengédebben, most már inkább jobbra vagy balra. Az én számba nem pofázzon bele senki! Eddig az volt ugye a poén, hogy lehet külön aludni a fogsorodtól, most már az sem lesz poén, hogy míg te alszol, az okos fogkefe megmossa a fogadat, mármint amit éjszakára a fürdőszobában hagysz. (Lehet azt is megmosná, ami még a sajátom, úgy értem a saját fejemben nőtt, de inkább kizárnám a szobából, már ha pénzt költenék ilyen okos jószágra.)
Hallom, van okos hajkefe is. Király! Fel van szerelve mindenféle érzékelőkkel és például megmondja - mert természetesen beszél, ez a minimum, ha már okos - milyen sebességgel és milyen erőkifejtéssel fésüld a hajad. Már, ha van, mert ugye egy kopasz kobakhoz egy okoshajkefe sem lehet elég okos.
Apropó, okosság. Új-zélandi és német tudósok megállapították, hogy nem emlős állatfajként a galambok az elsők, melyek összetett olvasási feladatok megoldására is képesek. Ez komoly dolog: négy betűs szavak esetében megkülönböztették az értelmes szavakat az értelmetlen betűhalmazoktól, és "a szavak eltalálásának aránya szignifikánsan meghaladta a véletlent". Az a tudósok mondták. "A galambot 300 millió évnyi evolúció választja el az embertől, agyfelépítése erősen eltér a mienktől, ezért döbbenetes, hogy ilyen betűfelismerő képességgel rendelkezik" - írta közleményében Onur Güntürkün, a Ruhr Egyetem (Bochum, Németország) kutatója (micsoda szép német név - de ezt csak úgy mellékesen). Akkor ez azt is jelentheti, hogy - bár nem egészen belátható időn belül - de eljöhet, amikor mondjuk egy postagalamb már szóban fogja átadni az üzenetet. Ő lesz az... okosgalamb. Ha még szükség lesz rá, hiszen, mint láttuk, manapság már a fog- meg a hajkefe is dumál.
Lehet, ettől a galamb nem lesz majd boldog. Mint a juh, amelyik a boldog gyapjút adja, meg a tyúk, amelyik a boldog tojást tojja. De ez már egy másik történet. 
                             Okosfogkefe-okostelefon bluetooth-együttműködés

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése