Különös tekintettel az emlékezetkiesésre.
Nem kell ahhoz különösebb szakértelem, hogy lássuk: amint az agytulajdonos magasabb polcra kvártélyozza be magát, megesik, hogy egyszeriben más dimenzióban szemléli a világot, például a vele azonos méretű embereket sokkal kisebbnek kezdi látni.
De működik ez visszafelé is.
Aki mondjuk kiesik egy beosztásból (és ez általában - hogy is mondjam? - nem önként szokott előfordulni), a "baleset" után mintha megvilágosodna, és egyszeriben sokkal jobban tudja, hogy mit és hogyan kellene jól tenni, holott ő sem tette azt korábban, esetleg sőt. A körön kívülre rekedt hajlamos úgy tenni, mintha nem is lett volna korábban a pályán, mintha már nem is emlékezne a játék szabályaira és lehetőségeire, és a kibicek táborába állva lazán bekiabálgat. A baj akkor van, ha a körülötte élők már nem olyan amnéziások, és emlékeznek az illető korszakaira...
Sándor György előadóművész (saját megfogalmazásában humoralista) szavai jutnak eszembe: "Az élet olyan tragikus, az egyik nap még itt van az ember, a másik nap meg szintén".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése