"Írjon már arról is..."

Szeretem ahogyan ír... - szegezte nekem dicséretét egy idős úr a minap, mikor összetalálkoztunk az utcán. Bár nem mondta, feltételezem inkább a publicisztikai írásaimra gondolt (melyek nyomtatva egyre ritkábban kapnak helyet - de ez egy másik történet...).
Hogy valamit mondani akar, azt már sejtettem, mert láthatóan rám startolt, amint meglátott. Reflexből arra gondoltam, hogy valamit el akar panaszolni, vagy felróni, vagy valami gondja van - ez a jellemző az ilyen esetekre. Nem mondom, valójában örültem a dicséretnek, de óvatos duhaj voltam, tapasztalatból tudom, hogy a "szeretem" után általában jön a DE...
Hát jött:
...de írjon már arról is, hogy a maiakat rá kellene nevelni a munkára. A mi nagyapáink vért izzadtak, hogy legyen egy kis földjük, ma meg csak szét kell nézni, hogy mennyi a parlag. Csak a segélyt várják, dolgozni nem akarnak.
Ennyit mondott, nem határolta be pontosan, hogy kiket ért a maiakon, de szavai azért jó kiinduló pontot jelentenek.
Mit mondhattam volna erre? Igaza volt, sok a parlagon hagyott föld. Sokan kerülik a munkát. Sokan csak a segélyt várják. Vissza kellene adni a munka becsületét.
Nevelni kellene.
Munkára is.
Mit válaszolhattam volna?
Igaza van.
Ebben maradtunk.
Íme, megírtam (bár szinte biztosra mondhatom, ő nem blogfogyasztó, és nem erre a megoldásra gondolt).
Ennek ellenére azért aki hallja, adja át.