A legklasszabb tutkeráj

Csak úgy, unaloműzésből szól a rádió.
A bemondó szerint az ország (Magyarország) legklasszabb dídzsé műsora szól. Magamtól meg nem mondtam volna.
Szerintem már a zene szó használata is erős túlzás. Monoton csörömpölés. Percekig képesek ugyanazt ismételgetni. Őrjítő.
És ha azt hittem, már nem lehet rosszabb - de lehetett.
Megszólaltak bizonyos sztárdídzsék, akik állítólag az ország legjobbjai, az ő összeállításuktól akartam én - eléggé el nem ítélhető módon, nem kellően értékelve művészetüket - a falra mászni.
Szóval ők a sztárdídzsék, akik az elhangzó "zenéket" keverik.
Már ez is: zenét "kevernek"?!
Mint megtudtam, a korábbi percekben több "szerzeményt" is hallottam - hát valóban botfülű lehetek, de én nem vettem észre a váltást, úgy értem, azt, amikor vége lett az egyik "dalnak", és elkezdődött a másik. Szerintem ugyanúgy dübörgött, kattogott, sípolt, zakatolt, idegesített. De már csak megvártam, mi lesz belőle. Hát az lett ugye, hogy a dídzsék megszólaltak. Ki vagyok én, hogy az ő szakmai hozzáértésüket megkérdőjelezzem? Nem is teszem. De, hogy beszélni nem tudnak, az hót ziher, meg tutkeráj - már csak hogy megmutassam, azért tanultam valamit. Már a monoton kattogás is jobb volt, mint az idétlenkedésük, meg a gondolom jópofaságnak gondolt poénkodásuk.
Jól van kitalálva a rádió is, van rajta piros gomb.
Csend.
Ez hót tutkeráj.

                                                                                                          (Illusztráció: szimplave.hu)