Mikor a telefonod átveszi a hatalmat

Mondják, a NASA-nak gyengébb képességű számítógépe volt a Holdra szálláskor, mint amilyet mi hordunk manapság a zsebünkben. 1969. júliusában ki gondolta volna, hogy egy fél évszázad alatt ekkora fejlődés megtörténhet, hiszen akkor az emberek nagyrésze azt sem tudta, mi fán terem a számítógép. És aki mégis, az gondolta volna-e, hogy ezt az okostelefonba bújtatott kapacitást cicaképek, torták, cukirucik és innen-onnan összeollózott világmegváltó gondolatok hirdetésére fogjuk használni. Meg arra, hogy szupernek mutassuk be azt az életünket, ami lehet, nem is olyan szuper a valóságban, mint a virtuális világban. Az pedig, hogy a virtuális valóság és a mesterséges intelligencia mikor és miként veszi át a hatalmat a valóság felett, azóta téma, mióta a fogalmak léteznek. Előbb csak a fantasztikus irodalomnak adott alapanyagot, de már itt kopog az ajtónkon. 

De mondhatnám, hogy itt figyel a zsebünkben. Okostelefonunk képében.

Két film, ami két stílusban fogja meg a témát.

Az egyik a tavaly ősszel bemutatott Halálod appja. Hányszor megtörténik, hogy egy internetes oldal csak úgy enged be, ha elfogadjuk a felhasználási feltételeket. Te mindig elolvasod? Ugye! Na, így jártak a mi főhőseink is, amikor belefutnak abba az alkalmazásba, ami megmutatja, mennyi van hátra az életükből. Akiknek évtizedek, azok csak legyintenek vigyorogva, hogy hülyeség, de akiknek csak napokat vagy csak órákat mutat, azok érthetően idegesek lesznek. Főleg, amikor be is igazolódik a jóslat. Mit lehet tenni? Hogyan lehet megmenekülni, vagy a rendszert átverni? Amikor azt hiszed, happy end van, a horrorba hajló thriller még odavág...

A Jexi - Túl okos telefon nem kevésbé rémisztő a témáját illetően, de komédiaként dolgozza fel: a telefon úrrá lesz gazdáján, belepofázik (szándékosan nem finomkodok én sem) a mindennapjaiba, diktátorabb egy rossz anyósnál vagy egy házsártos házastársnál. Persze ez is azzal kezdődik, hogy főhősünk olvasatlanban elfogadja a felhasználási feltételeket (ahogyan mindig van egy kiindulási pont, hiszen a közösségi oldal is azt mutathatja meg rólad lényegében, amit magad megosztasz), hogy aztán annak jegyében a telefonja a szó szoros értelmében átvegye az irányítást a magánéletben (ami eleinte alig van), a munkahelyi kapcsolatokban (amik szánalmasak). Irányít, manipulál. Büszke rád, vagy éppen szégyelli, hogy a tied. Sőt, bosszút áll, ha ki akarod játszani! A happy end itt happy end, a jó elnyeri jutalmát, azaz valóságos életét, ami csak kialakul, de ... a telefon sem marad áldozat nélkül. 

Most jönne az, hogy levonjuk a nagy tanulságokat: bizony, bizony. Meg: ugye, hogy ugye. Ééén? Ugyan már! De ismerek olyanokat. 

Apropó, te ezt most hol olvasod? A telefonodon? Szólt már, hogy lájkolj és oszd meg?

                                (Illusztrációk: port.hu)

Hány óra?

Ballagok egy falusi utcán. 
A ragyogó napsütésben nagyszerűen lehet követni, hol dolgoznak a szociális segélyért közmunkára kötelezettek. Meszelnek ugyanis, a járdaszegélyt, a fák törzsét, miegyebet. A legtöbb helyen ilyen és ehhez hasonló településgazdálkodási munkára fogják őket, mert dolgot kell nekik adni. 
Ez valójában mindenkinek nyűg. 
A helyhatóságoknak, mert állandó küzdelmet vívnak a "szocialistákkal" (ahogyan közkeletűen nevezik őket), hogy ugyan csináljanak már valamit, és a "kényszer-munkásoknak" is, hiszen valójában nem is értik, hogy "miért kell dolgozni azért, ami jár"!? 
Közeledem a meszelőkhöz. Számukra ismeretlen arc vagyok, bizalmatlanul méricskélnek. "Főnök, maga míri az órát?" - kérdezi az egyik nekibátorodva. Nem derült ki, mire gondolt: a ledolgozandó munkaórákra, vagy mondjuk a villanyórára? De nem is fontos már, hiszen megnyugtatom, nem én vagyok. Fellélegzik: "Akkor jó. Tudja főnök, mink mán' mindenkitől félünk." 
Hogy miért félnek, nem firtatom, megyünk mindenki dolgára. Azt azért még utánam kiálltja, mintegy bizalmába fogadva, ha már nem én vagyok az órát mérő, hogy nehéz az élet, mert kevés a pénz, régen jobb volt. 
Ja, régen. 
Olvasom, hogy egy szociológiai felmérés szerint Nicolae Ceauşescu megnyerné az államfőválasztást, ha élne és indulna a novemberi választáson. Mondják, az embereknek korábbi biztos munkahelyük, egzisztenciájuk (?!) jut eszükbe legelőször a lassan 25 éve kivégzett diktátorról. 
Pedig még mi minden juthatna! 
Ahogyan a fenti közmunkás, úgy én is azt kérdezem: hány óra is van?

                                                                        (Illusztráció: maszol.ro/edituramateescu.ro)

Mese gólyáról, szarkáról, verebekről

Komolyan mondom, ez a hír nem kacsa. Sőt, nem is lóról szól, hanem egy gólya viseli a Ménes nevet, amit a Pöstyénpusztán folydogáló Ménes-patakról kapott, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakembereitől. 
Szóval ezt a Ménest letartóztatták Egyiptomban, kémkedés vádjával, mivel GPS-jeladót viselt a hátán. Elképzeltem, hogy sasszemű egyiptomi vadászrepülők kiszúrták az ország légterében, majd leszállásra kényszerítették a kelepelőt a legközelebbi reptéren. De aztán tisztázódott, hogy egy ugyancsak sasszemű nílusi halász vette észre a gyanús békarémet, elcsípte, átadta a rendőröknek. Azt hiszem, ilyen honpolgárokról álmodhatott egykor Sztálin, és a többi diktátor. Ménes a rács mögött nem vallott, de szerencséjére kiderült, hogy csak vándorlását regisztráló jeladóról van szó. Az eset kapcsán a hírügynökségek megemlítik, hogy korántsem példa nélküli a madarak, illetve általában az állatok hadra fogása, amikor kémkedésre, kisebb-nagyobb csempészésre tanítják be őket. Állítólag Kolumbiából kábítószert a legbiztonságosabban postagalambokra erősítve lehet az USA-ba juttatni. Ezt hallva minden világos lett! Nemrég hírelték, hogy nem találják az illetékes bukaresti minisztériumban az amerikai Bechtel céggel az észak-erdélyi autópálya megépítésére tíz éve kötött szerződés eredeti példányát. Mondjuk, azok után, hogy közben mennyi pénz is eltűnt, nem csoda. De egy minisztérium mégse egy ócska sufni, hogy egy ilyen fontos paksaméta csak úgy kámforrá váljon. A megoldás itt van az orrunk előtt: lopásra (és némi olvasásra, meg szekrényajtó kinyitásra is) kiképzett - mondjuk - szarkák egy óvatlan pillanatban berepültek a takarítónő által nyitva hagyott ablakon, fogták a cuccot, és huss! Végül muszáj szót ejteni még egy madárfajtáról, a verébről. Ezeknek néznek valójában bennünket azok, akik ilyen szerződés-eltűnési dumákat akarnak beetetni velünk.
 (Fejlemény: Azóta a szabadon engedett Ménest egy núbiai család levadászta és megette... Van, ahol ilyen drasztikus véget érnek a történetek.)

                                     Ménes az egyiptomi dutyiban    (fotó: origo.hu)