A ragyogó napsütésben nagyszerűen lehet követni, hol dolgoznak a szociális segélyért közmunkára kötelezettek. Meszelnek ugyanis, a járdaszegélyt, a fák törzsét, miegyebet. A legtöbb helyen ilyen és ehhez hasonló településgazdálkodási munkára fogják őket, mert dolgot kell nekik adni.
Ez valójában mindenkinek nyűg.
A helyhatóságoknak, mert állandó küzdelmet vívnak a "szocialistákkal" (ahogyan közkeletűen nevezik őket), hogy ugyan csináljanak már valamit, és a "kényszer-munkásoknak" is, hiszen valójában nem is értik, hogy "miért kell dolgozni azért, ami jár"!?
Közeledem a meszelőkhöz. Számukra ismeretlen arc vagyok, bizalmatlanul méricskélnek. "Főnök, maga míri az órát?" - kérdezi az egyik nekibátorodva. Nem derült ki, mire gondolt: a ledolgozandó munkaórákra, vagy mondjuk a villanyórára? De nem is fontos már, hiszen megnyugtatom, nem én vagyok. Fellélegzik: "Akkor jó. Tudja főnök, mink mán' mindenkitől félünk."
Hogy miért félnek, nem firtatom, megyünk mindenki dolgára. Azt azért még utánam kiálltja, mintegy bizalmába fogadva, ha már nem én vagyok az órát mérő, hogy nehéz az élet, mert kevés a pénz, régen jobb volt.
Ja, régen.
Olvasom, hogy egy szociológiai felmérés szerint Nicolae Ceauşescu megnyerné az államfőválasztást, ha élne és indulna a novemberi választáson. Mondják, az embereknek korábbi biztos munkahelyük, egzisztenciájuk (?!) jut eszükbe legelőször a lassan 25 éve kivégzett diktátorról.
Pedig még mi minden juthatna!
Ahogyan a fenti közmunkás, úgy én is azt kérdezem: hány óra is van?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése