Én, a sigirigi meg a kekec diófa

Nem tudok én nem gondolni arra (sic!), hogy kilógtam a sorból. Történt, hogy állandó nyári hóbortomnak hódolva álltam a falunapi forgatagban és vártam, hogy színpadra lépjen már az a duó, akit sztárvendégnek neveztek. Meg is jöttek, volt ujjongás meg visítozás, mármint nem a részemről, de na, én is része voltam a nagy egésznek. Aztán kiderült, hogy mégsem. Egyszer csak azt mondták: egy olyan dal következik, amit mindenki ismer. Nosza, kezdtem magam körön belül érezni, mert eladdig csak néztem, mint az életreriadt holt (bocsáss meg, Szabó Lőrinc) . A helyzet azonban nem lett jobb, már a dal címét sem tudtam értelmezni, sőt, előbb nem is értettem.  De persze nem vergődtem sokáig kétségek között, hiszen a refrénben már nem lehetett nem megérteni, hogy sigirigi. Meg persze a neten is utánakerestem, az nem lehet, hogy mindenki ismeri, én meg nem, mégsem ronthatom a statisztikát. Azt nem sikerült kiderítenem, hogy ez a szó mit is jelent, de talán jelentősége sincs, láthatóan a sztárokkal együtt énekelt tömeget sem izgatta. Az embernek informálódnia kell, ennek jegyében megnéztem a dal "official video"-ját, (én voltam a 3.711. 576-ik) alatta meg elragadtatott vélemények voltak (főként). Végül is egy slágernél legyen fülbemászó a dallam, a szövegben meg jöjjön ki a szótagszám (nagyjából), aztán mehet a playback.  Egy másik nagy sikert aratott dal a Másfél hete, hogy a babám nem láttam... című volt. Ez is egy olyan közpréda, amit minden valamit is magára adó mulatós előadó elpacsirtáskodik. Nevezettek is ezt tették, én meg már akkor sem értettem egy összefüggést, úgy tűnt nekem, ez a pár sor kilóg a többi közül, melyek még csak - csak. Elhessegettem magamtól az elemzés gondolatát, mert minek kell nekem az ilyen szövegekben az ésszerűséget keresni?! Aztán másnap ugyanott egy másik eladó, aki állítólag a korábbiaknál is még sztárabb, szinte ugyanabban az órában maga is rázendített erre a Másfél hete - témára. Akkor már nem hagyhattam annyiban, és kikerestem a szövegrészt: "Hogyha néha kimegyek az udvarra / Szemben velem áll egy öreg diófa / Hej, diófa, mit tettél a babámmal / Amióta az ágadat levágtam." Előbb azt hittem, hogy a sztorinak van előzménye, vagy majd utólag derül ki még valami, de nem. Így tehát máig sem tudom, hogy az ágának levágása miatt feldühödött diófa mit tett az énekes babájával?! Egyáltalán, mire képes egy diófa, ha bedühödik? És ha nem dühös, akkor is kikezd az előadó babájával, vagy akkor csak elfogadható dolgokat művel? Én magam eddig ilyen értelemben csak passzívnak mondható diófákkal találkoztam, melyek semmit nem műveltek azon kívül, hogy ott ácsorogtak, leveleket hajtottak meg diót teremtek. De tudatlanságomon nincs mit csodálkozni, hisze a sigirigit sem ismertem, miközben mindenki más meg igen.

                            Sose ültesd a babád diófa alá...

Akko' csííke!

Ismeritek bizonyára azt a ma már klasszikusnak tekinthető viccet, miszerint a kínai kifőzde tulaját megkérdezik Budapesten (vagy valahol Magyarországon), hogy egy bizonyos étel milyen húsból készült. Kutya, mondja (és képzeld hozzá a kínai magyar kiejtését). De ebben az országban tilos a kutyahús fogyasztása, jön a válasz. A kínainak szeme sem rebben: Akko' csííke!
Ez arról jutott eszembe, hogy Bali szigetén rajtakapták a vendéglátósokat, hogy konkrétan megvalósították a viccet: csirkehúsnak adták el a kutyahúst. Persze nem most óta, a riporterek megszólaltattak egy 80 évesnél idősebb bácsit, aki már legalább 30 éve abból él, hogy szállítja az éttermeknek a csirkehúsnak valót - mármint a kutyahúst. Mellesleg Balin nem tilos a kutyahús fogyasztása, de a turisták átverése igen. Bár utóbbi mondjuk Pesten is, ennek ellenére - mint halljuk a híradásokból - nem ritkaság, hogy százezres számlákat tesznek az egy koktélt fogyasztó külföldi orra alá. 
És, hogy mit eszünk? Nem kell ahhoz Balira menni, hogy "kutyául" étkezzünk. Egy ismerősöm mondta, hogy ő csak a saját, házi nevelésű csirkéjét eszi meg. És mit adsz neki?- kérdeztem én, mire nagy győztesen rávágta: hát tápot. Na, akkor OK, az biztos sokkal egészségesebb, mint amelyiknek nagyüzemileg adják a tápot. Egy másik ismerősöm (hiszen az előzővel ezt a témát nem lehetett tovább göngyölíteni), felhívta a figyelmemet: nézzem meg, hogy a baromfiudvarok körül mindig ólálkodó patkányok messzire kerülik azokat a szárnyasokat, melyeket táppal nevelnek. A patkány egy okos állat (egyébként is, ezt tudósok is mondják), nem eszik meg minden sza..., izé, olyat, ami számára káros - nem úgy, mint mi, az evolúció csúcsteljesítményei. 
De, hogy változnak az étkezési szokások, egy másik bizonyíték: régen nem ette a hernyó a diófát. Na, nézzétek meg manapság. Ki tudja azt is mivel verték át...