Közel jött valóság

Az idők során nagyrészt immúnissá váltunk az erőszak, a gyilkolás iránt. A híradásokban mindennaposak lettek a harcokról, terrortámadásokról szóló beszámolók, az ezekkel járó véres filmkockák. A sláger-filmek sem képzelhetőek ma már el golyószórós, autósüldözéses jelenetek nélkül, és talán már nem is csak a gyerekek hiszik azt, hogy a szereplőknek, mint a számítógépes játékokban, több életük van. Ha néha bele is gondolunk a valóságba, elhessegetjük a rémképet: mindez tőlünk távol történik. 
Távol van például, hogy közel-keleti vallási fanatikusok jogaikat követelik bevándorlóként nyugat-európai országokban, ugyanakkor üldözik azokat, akik "idegen kultúrát terjesztenek" az ő saját hazájukban.
Gondolkodunk, morgolódunk, legyintünk. 
Legyintünk a globalizálódó világra:  áh, ez is csak egy szófordulat. 
Örülünk, hogy "légiesednek" a határok, "kinyílik" a világ. Aztán egyszer csak torkon ragad a valóság, mellénk csap le a gyilkos kése: áldozat lesz a családtag, a barát, az egykori iskolatárs. Távol ontják vérét számunkra érthetetlen okból, értelmetlenül, a fajdalom hazáig nyilall. Talán már nem is állunk olyan értetlenül: a távol közel van, nem is tudjuk, mennyire. 
Életünket pedig nem indítja újra a számítógép.

                                                                       (Illusztráció: okovolgy.hu)