2016. november 29., kedd

Akkor most mit is tudunk?

Ha van is olyan televíziós vetélkedő, amit mondjuk megnéznék, mert a fellépők valóban ügyesek, tehetségesek, akkor attól a zsűri rettent el. A zsűri, melynek tagjai egymást túllicitálva dicsérik a versenyzőt, ami önmagában még nem baj, hiszen lehet valóban ügyes, szép, tehetséges. De mindegyik?! Érezhetően nem találják a szavakat már a tömjénezéshez. Aztán meg minek kell úgymond 1-től 10-ig pontozni, ha úgysem adnak csak 9-est és 10-est? Ha "becsúszik" egy 8-as, már valóságos lincshangulat alakul ki a (nyilvánvalóan irányított) nézőtéren is.
Nemrégiben zajlott a kilencedszer megtartott Bihar megyei Ki mit tud?-vetélkedő. Tapasztalatból tudom, hogy nem volt kiírás, melynek legalábbis a végén ne lett volna vita, sértődés, haragszomrád. Ez már csak velejárója az ilyen versenyeknek - aki beállt a sorba, viselje el. Idén aztán elvágták a gordiuszi csomót, olvasom: "a helyezést illetően kár volt aggódni, mindenki kapott valamilyen elismerést - ha mást nem, legalább részvételi díjat - annak jegyében, hogy fellépők nem egymás ellenében szerepeltek, küzdöttek, hanem egymásért."

Na, haggyá' mán'.

Olyan mint az óvodások farsangi bemutatóján, ahol Tercsi, Fercsi, Kata, Klára s valahány név a naptárba', mindenki egyformán ügyes és megkapja a maga csokiját.

Nem voltam ott a minapi eredményhirdetésen, de szavahihető szemtanútól tudom: az izguló gyerekek és fiatalok nem is értették, hogy akkor most mi is van? Miért is versenyeztek, készültek hetekig? (Arra most nem is térek ki, miért lehetett továbbjutni úgy, hogy valaki reklamált, aztán "na, jó, akkor te is" - alapon már döntős is volt.)

A gyerekek lehet nem értették, de azért a felnőttekben - mint hallom - felsejlett a megoldás: kinek hiányzik kevéssel a választások előtt haragosokat gyűjteni, sértődött választópolgárokat szélnek ereszteni?! Legyen inkább mindenki "győztes" (bár voltak azért egy kicsit "győztesebbek), aztán menjen mindenki Isten hírével, hiszen szívünknek mindenki kedves.

Ha ilyen "sportszerű" lenne a szavazó is, akkor a fülke magányában lehet, minden jelöltre tenne egy pecsétet, nehogy valaki megsértődjön. 
Aztán utána meg lehetne nézni, hogy ki mit tud.   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése