Aztán egyszer csak eljött a nagy nap: nem kellett koncertre utazni, a koncert házhoz jön! Nem kellett mást tenni, csak elmenni a kultúrházba. Izgalomba jött: itt a nagy alkalom, akár beszélgethet is az ideállal, sőt, közös fotót is készíthetnek. Talán még egy ajándékot is elfogadna Ő, ami, igaz, az ajándékozónak lenne nagyobb öröm. De mit?
Csalódás volt látni, hogy a teremben talán kéttucatnyian foglaltak helyet. Bezzeg annak idején kezüket-lábukat törték volna, hogy elmehessenek meghallgatni. Persze, most már a falunapokon egymás sarkát tapossák le a "sztárok", az embereknek ezzel is elteltek. Pedig Ő más, amit mond, arra figyelni kell. Most például azt mondta, hogy egyáltalán nem zavarja, mennyien vannak a hallgatóság soraiban, az a fontos, hogy aki itt van, az értse a szót, a dalt. Igen, ez Ő!
Koncert alatt nem volt szabad fotózni, ezt kérte a művész. Na, de ezt kárpótolta, hogy utána türelmesen odaállt mindenki mellé, majd dedikált is.
Sikerült kitalálni, mi legyen az ajándék: miközben várt az autogramra, izgatottan szorongatta a reklámszatyrot, benne egy literes üvegben házi kisüsti lapult. Saját főzés, benne van, aminek benne kell lenni, ilyet nem kapni a szupermarketekben.
A lámpaláztól remegett a keze, amikor sorra kerülve egy ősrégi bakelitlemez borítóját tolta aláírásra, közben a szatyorból megpróbálta előhalászni az üveget. Addig ügyetlenkedett, míg odakoccantotta a fémasztal sarkához. Hiába fedte azt vékony terítő, abban a pillanatban orrbavágó kisüstiszag lepte el a termet! A pálinka nagyrésze még a szatyorba csorgott, de éppen elég kifolyt az asztalra, hogy mindent ellepjen... Szerencse, hogy a lemezborítóra addigra rákerült a felbecsülhetetlen eszmei értékű aláírás, sűrű bocsánatkérés közben felkapta és dadogó magyarázkodás mellett, égő arccal elsompolygott. Azóta nem vette elő azt a lemezt, mert már nem csak a számára kedves dalok áradnak belőle, hanem a rosszemlékű pálinkaszag is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése