Ajándékdömping

Az elmúlt napokban, hetekben több helyen is jártam, ahol a közeledő karácsony alkalmából ajándékokat osztottak gyerekeknek, gyerekotthonoknak. Most nem térnék ki arra, hogy sok ilyen akció arról szól, hogy az ajándékozó lám-lám, milyen jótékony, kedves, ügyes, empatikus, figyel a gyerekekre (illetve annak választásra jogosult szüleire...). Volt eset, amikor egyszerűen már nem tudtam hova nézni, olyan kínos volt a tetszelgés... (Hogy ez hol, mikor és kivel kapcsolatban történt meg, azt nem írom le, mert még újra megejnye-bejnyéznek, mint egy nem is olyan régi másik írásom miatt...)
Szóval, hatalmas tisztelet a fentiektől eltérő kivételeknek!
Egy helyszínen a gyerekekkel foglalkozó nevelők egyike nem megrovásként, csak egyszerűen megállapította: nagyon jó, hogy ezekben a hetekben egymást érik az ajándékozók, de milyen jó lenne néhány az év többi időszakában is, hiszen majd március, április felé már nagyon meg kell húzzák a nadrágszíjat, hogy adja ki a széle a hosszát.
Az egyik "gyerekgondozóban" láttam az alábbi feliratot, mely nagyon találóan fogalmazza meg, hogy nem siránkozni kell (és a szemforgatókra is kevésbé van szükség - de ezt már csak én teszem hozzá, nyugodtan lehet ezért engem cinikusnak is tartani):
"Én hiába szeretem a szobám csendjében az utcagyereket! Nem arra van szüksége, hogy könnyes, szende szemembe nézzen, hanem hogy legyen kenyér az asztalán, fedél a feje fölött, étel a tányérján, ceruza a kezében, takaró az ágyán, kapjon jó szót, simogatást."