2011. október 4., kedd

Művészettörténeti pillanat

Alább több fontos bejelentést is teszek.
Lehet, történelmet írok. (Na, jó, tudom, hogy betűket, de ezt így mondják, na.)
Egész pontosan művészet-történetet.
Konzervatív vagyok. Ez a képzőművészetre vonatkozik. Vagyis - legyen az festészet, szobrászat, stb. - szeretem tudni, mit látok, Hogy ne csak nézzem, de lássam is azt, amit a művész elém alkotott. Ennek egyenes következménye, hogy nem szeretem az absztrakt és nonfiguratív "alkotásokat". Azért az idézőjel, mert ezekre nem is tudom őszintén azt mondani, hogy alkotások. Mindez annak kapcsán tört elő most belőlem, hogy a napokban (is) volt szerencsém egy kiállítás olyan festményeit látni, melyekről nem tudtam (volna magamtól) eldönteni, hogy melyik a tetejük, s az aljuk, de ami még elkeserítőbb, azt, hogy mit is látok. Ugyanannyi erővel lehetett volna a forgószél utáni búzamezőn tomboló kiserejű tűzvész elfojtását követő némaság, mint a világ teremtését követő első házibuli helyszíne takarítás előtt. Színek jobbról balra, fentről le, és vissza. A hozzáértők szerint éppen abban áll a művészi szabadság, hogy a művész ilyen esetekben saját gondolatait, érzéseit viszi vászonra (papírra, üvegre, stb.). Én meg úgy érzem, engem meg a jégre, mert azt magyaráz bele, amit akar - senki nem meri cáfolni, mert rásütik a műveletlenség billogát, aztán azzal marad. Jobb tehát okosnak tűnően nézni, és hallgatni.
Ezen tűnődtem éppen, amikor magam is ecsetet ragadtam. Mielőtt művészeti szaktekintélyek elszörnyednének, mindenkit megnyugtatok: kerítés, ajtó és ablak mázolásához cihelődtem. Ahogyan az ilyen alkotáshoz illik, a festés tárgya alá/elé újságpapírt tettem, egyrészt, hogy a lecseppenő festék ne kenje össze a padlót, másrészt az ecset ne érjen a földhöz.
Úgy képzelem, az igazi művészekre úgy törhet rá az ihlet, ahogyan rámtört a felismerés: az absztrakt művészet az általam tanusított értetlenség miatt úgy állt rajtam bosszút, hogy bűvkörébe vont! Ahogyan az éj sötétjébe belehasít a pirkadat első napsugara, úgy jöttem rá - magam is művész vagyok. És ez nem is akárhogyan derült ki, hiszen még szent naivitásomban meg is alkottam első festményemet, mely ott hevert a lábaim előtt (valójában a létra lábai előtt, de ez nem olyan fennkölt). Nem volt ez más, mint a festékcseppektől, és -csíkoktól elrondított átlényegült újságpapír. Művészetem lényege, hogy a világban található rossz híreket a magam művészi eszközeivel úgy próbálom az egész emberiség érdekében jóra formálni, hogy azok újságban történő megjelenítését egyszerűen átfestem. Ha jó hírről van szó, akkor ugyanezt teszem, de egyetértésem jeléül, hangsúlyozva annak fontosságát, hogy bízzunk a jóban, legyünk optimisták (és még sorolhatnám).
Elérkezett tehát a művészettörténeti pillanat - 2011. október 4., 16.54 : megszületett az újságfestészet, mint művészeti ág! Ezt, mint alapító, szeretném, ha az utókor a nevemhez kötné. (Megnéztem a mindent tudó interneten - nehogy a plágium bűnébe essek nagy igyekezetemben - és eddig valóban nem volt ilyen. Festőknek van újságjuk, újságoknak festőjük, na, az nem.) Mivel is zárhatnám találóbban annál, mint, hogy közzéteszem az új művészeti ág első alkotását, melyet majdan az újságfestészet alfájaként fognak emlegetni:

Konzervatimizmusomat tehát immár - mint egy üres, rozsdás konzervdobozt - a művészetek iránti értetlenség dilettantizmussal övezett szemétdombjára dobhatom.

2011. október 3., hétfő

Ami az enyém, az a tied is...

Néztem az este a nagyváradi helyi tévének az elmúlt hét eseményeit összefoglaló műsorát. Az egyik tudósítás arról szólt, hogy megkezdődött az évad a színház román tagozatán is. Mármint a különvált, Regina Maria névre keresztelt román nyelvű színházban. Korábban volt ugye az Állami Színháznak Szigligeti Társulata (a magyar), meg a Iosif Vulcan társulata (a román). A magyar most Szigligeti Színház, a románok meg ki-lomtalanították Iosif Vulcant, és lettek Regina Maria Színház. Mint ismeretes, a változást nem kevés huzavona, meg nacionalista úszítás kísérte - de így van ez, amikor azon kell osztozni, ami az egyik félé volt,  a másik meg úgy tesz, mintha az övé lett volna mindig, és lenne most is. (Apropó, nem emlékszem, hogy a "magyar ellenzék" hangját hallottam volna a huzavona során. Az "ellenséghez" a "jó ügy"-ben sem illik odaállni?! Még azt hinné valaki, egyetértünk valamiben...)
Szóval, a román tagozaton is megtartották az évadkezdést, ami már csak azért is ünnep volt (nekik), mert a felújított épületben kerülhetett rá sor. A renoválás befejezése okán a riporter pedig kérdezgette a közönség tagjait: mit szólnak az újjászületett épülethez. Hát, el voltak ragadtatva, hogy micsoda büszkeség, hogy "nekünk" ilyen is van!

                                                                                   (fotó: id.wikipedia.org)
Tűnődtem, vajon tudják-e valójában hol ülnek? Mert, hogy azt hiszik, az biztos.
Mond-e nekik valamit például az a "kimondhatatlan" név, hogy ifj.Rimanóczy Kálmán? Stb., stb., stb.
Inkább elkapcsoltam egy másik csatornára...

2011. szeptember 30., péntek

Tépázva

          Hát igen, kb. itt tartunk.

Nem érdekes, hogy mikor, és az sem, hogy hol fotóztam. Egyébként kb. egy órája, egy iskola épületén. Lehet, mégis érdekes? Egy iskolán.
Szimbólumok. Fakó, feltekeredett román nemzeti zászló, és ugyancsak feltekeredett, a felismerhetetlenségig megtépázott EU-zászló.
Kint vannak egy közintézmény homlokzatán. Mert kint kell legyenek. A törvény az törvény.
Példázatok.
Találóan.
Ilyen az ország. Fel- és/vagy becsavarodott. Meg fakó. De büszkén(ek látszóan) lobog. Közben meg csak a szél tépi.
Meg az EU-s is. Meg kell mutatni, hogy mi oda tartozunk. Mert elértük, hogy oda tartozzunk, ahova olyannyira vágytunk. S mert kellettünk nekik. Hát bevettek. Aztán mi is...
Kb. ilyen lett mára az EU - rátekeredve az egykori eszmére, mint egy rúdra. Megtépázva a gazdasági meg a politikai (vagy ez ugyanaz?) szelektől.
Hátha majd lecserélik egy újabbra.
Egy jobbra.
Mindkettőt.

2011. szeptember 29., csütörtök

Te kinél bankolsz?

"Magyar pénz" - legtöbben így ismerik azt a támogatást, amit évekkel ezelőtt kezdett folyósítani a magyar kormány azoknak a határon túliaknak, akik magyar tannyelvű tanintézménybe jártaják gyerekeiket. A pénz ugye sosem jön rosszul, és parktikus volt a kézbesítés is, mert lehetett bankkártyán keresztül, lehetett a postán kézhez venni, sőt, a postás akár házhoz is vitte, ha a kérelmező ezt az opciót jelölte meg a kérvényén. Egy "hibája" azért volt ennek a rendszernek, legalábbis Romániában: a támogatást nyújtók az RMDSZ által kiépített hálózatot vették igénybe a működtetéshez.
(Most úgy tűnhet, az RMDSZ mellett kardoskodom. Pedig nem ez a szándékom. Meg neki nincs is erre szüksége. Csupán egy újabb adalék arra, miként csapódik le a politikai kötélhúzás a "kisembereken".)
A tavalyi budapesti kormányváltás után gyorsan kiderült: nekik ez így nem lesz jó, a kétharmad nem szándékszik egy gyékényen árulni az RMDSZ-szel - joga van hozzá. A tanügyi támogatást kivette a szervezet hatásköréből - joga van hozzá.Változtatott a lebonyolítása módján - joga van hozzá. A pénz átutalását kizárólagosan az OTP Bank hatáskörébe utalta (valamennyi érintett országban) - bizonyára joga van hozzá. A bank közleményéből kiderül: ingyenes az ilyen ügyfeleknek a számlanyitás, a bankkártya, és annak fenntartása, illetve havonta (ha több is van) az első két pénzfelvétel. Sőt, további kedvezményeket is kapnak, bizonyos banki ügyleteknél. Ez mind nagyon jó, meg szép is.
Modernizálódunk.
Az embernek legyen bankszámlája, használjon bankautomatát.
Az OTP Bank meg szerezzen potenciális ügyfeleket.
Úgyis olyan jó a hírük manapság a bankoknak.

                                                                                              (fotó: elelmiszer.hu)
A bankkártyákat értesítés és beütemezés alapján osztják ki a népnek - hiszen bankfiók nincs minden utcasarkon, meg minden faluban. A bankkártyát a megjelölt napon veheti át a támogatás kérelmezője. Ha esetleg munkahelye van - megtörténik az ilyen - szabadnapot kér. Lehet, kap is. Így oda tud utazni - ugyanis nem lakik mindenki a megyeközpontban (bár ez sokak számára hihetetlenül hangzik). Igaz, hogy ezzel veszíti az aznapi fizetését, az aznapra szóló étkezési jegyét - ha még kap egyáltalán. Remélhetőleg egy nap alatt el tudja intézni. Ha nem kap szabadnapot, akkor is van lehetőség előtte, mivel meghatalmazhat valakit a dolog elintézésére - közjegyző előtt kell meghatalmazást adni, ami nem 2 lejbe kerül.
Mindez azonban apróság, lényeg, hogy a pénz továbbra is jár.
Csakhogy az ilyen apróságok keserítik meg a "kisemberek" mindennapjait.
Meg a politika.
A "kisemberek" minden napját.

2011. szeptember 28., szerda

Múlt, jelen. Jövő...

Tegnap elhunyt Makovecz Imre Kossuth-Díjas építész.
"Kezdettől azt az egy épületet szerettem volna megépíteni, amely az emberiség kezdete előtt már állt."  Ezt ő mondta egy 2002-es interjúban - azt hiszem, ez kell legyen egy alkotó ember hozzáállása...
Tegnap este az m1 megismételte azt az interjút, melyet tavaly készítettek vele.

                                                                                                       (fotó: hetek.hu)
Kidomborodott nemzeti érzelme. Például mikor megfogalmazta, hogy (nem szó szerinti idézetek) véget kell vetni a segélyekre és a tévénézésre alapuló életvitelnek. De azt is felelevenítette, milyen volt - mert volt - a falurombolási terv Magyarországon, a Rákosi- időben, és hogyan kűzdöttek ellene. A világpolitikáról is szilárd, sajátos - és elgondolkodtató - látásmódja volt: a mai nagyhatalmak mitől is lettek gazdagok? Attól, hogy hajdanán lerohanták Észak- és Dél-Amerikát, Afrikát, (ki)irtották az őslakosokat, elrabolták, amit el lehetett - akkor mitől erkölcsösek és jobbak?
Emlékszem, amikor 1999. januárjában leégett az érmihályfalvi RMDSZ székháza, dr.Molnár Imre - aki pár hónapja hunyt el, és korábban volt a szervezet elnöke is - felvetette: az új székházat Makovecz Imrével kellene megterveztetni. (Erre - is - egyre kevesebben emlékezhetünk...) Nagyratörő álom volt. Nem lett belőle semmi. Talán ez a bajunk, nem merünk nagyratörő álmokat álmodni, s ha mégis, nem tudunk mit kezdeni velük...

 Az egykori RMDSZ-székház körül tulajdonjogi viták vannak - ma is elhanyagolt...

Ugyancsak tegnap este láttam egy másik beszélgetést is. Azt Bornai Tiborral, aki legtöbben talán onnan ismerhetnek, hogy az egykori KFT együttesnek volt a tagja.

                                                                                  (fotó: komedium-szinhaz.hu)
A két beszélgetés úgy kapcsolódik - szerintem - most össze, hogy Bornai is megfogalmazta a saját élettere alapján, milyen is volt a világ, és milyen lett. Ha rákattintassz a videóra, 10.01 percnél hallhatod, hogy ő gyerekkorában felnézett az akkori együttesekre, kiknek volt mondanivalójuk, és olyan akart lenni. Olyan lett, de a "maiakkal" (pontosabban egy részükkel, sajnos a nagyobbik részükkel) már nem tud azonosulni: ő nem táncol, nem kacsingat a közönségre - zenél, és értelmes szövege van.
Hogy miként változott a világ szerinte, azt a Medvecki Medve című dalával mutatja be, ami valójában a felnőtt Micimackóról és barátairól szól. A videóban 13.20 percnél kezdődik.
Akár még nevetni is lehetne rajta...
(Vagy magunkon?)

Civil kiállás

Olyan e-mailt kaptam, ami azt hiszem megérdemli, hogy ezúton is támogassam a benne foglalt kérést. Íme:

Kedves Mindenki!





Szeretnenk iskolankat, a marosvasarhelyi 2-es szamu altalanos iskolat, Bernady Gyorgy nevere keresztelni. Parhuzamosan sajnos elindult az iskola Adrian Paunescu nevre valo keresztelese is. Kerunk tamogassatok alairasotokkal ugyunket, mert Vasarhelyen egyelore 13 altalanos iskolabol egyetlen magyar elnevezesu sincs, de van 10 roman es egy nemet. 
Es persze terjesszetek, hogy minel tobb ember tudjon rola. Egy honapunk van ra, hogy alairasokat gyujtsunk, ugyhogy oktober 20-ig terjesszetek! Koszonjuk! A linkre kattintva irhatjatok ala: 
Bodoni Agnes
UI. tudatosan irtam ekezetek nelkul, hogy mindenkinek rendben jelenjen meg. Elnezest...
Akit tehát érdekel az ügy, az ne fogja vissza magát.
                         Dr.Bernády György szobra Marosvásárhelyen         (fotó: bernady.ro)

Aki nem tudja, de érdekli, hogy kik a szóban forgó "név-jelöltek", az megtalálja itt Bernády Györgyöt, itt pedig a másik jelöltet.
A döntést megkönnyítendő, érdemes ezt is elolvasni.
De azért saját kútfőből is tudok persze ajánlani:
            
                Újra egymásra talál(hat)tak

Két kapcsolódó hír, egymás utáni napokon. Az egyik: a családtagjainak kérésére végzett DNS–vizsgálat kimutatta, valóban Nicolae Ceauşescu van eltemetve a bukaresti Ghencea–i temető nevével jelzett sírjában. A kommunista pártvezér, aki szinte elhitte, hogy halhatatlan. Vagy elhitették vele? Az egyik istenítő volt Adrian Păunescu, hozzá kapcsolódik a másik hír: november 5–én reggel 67 éves korában elhunyt az egykori „udvari költő”. Munkásságát nem ismerem különösebben, „személyes” kapcsolatba akkor kerültem vele, amikor katonáskodásom ideje alatt a kincstári hangszóróból hallgathattuk az emlékezetes „Cenaclul Flacăra”–előadásokat. Ezeket ma már fesztiváloknak neveznék, és a költő focistadionokat tudott megtölteni 1973 és 1985 között a szabadság bizonytalan érzésére éhes fiatalokkal, akiket abban a pár órában nem érdekelt, hogy a szervező mások mellett bizonyos Ion Iliescuval és Corneliu Vadim Tudorral a Ceauşescu család szűk környezetéhez tartozik, és milliónál több példányban elfogyott 51 verseskötetében ódákat is megjelentetett a diktátorról – innen az udvari költő címe. Persze nem volt egyedül ebben az „irodalmi asztaltársaságban”, de míg mások szabadulnának a múlttól, ő később is kitartott baloldali eszméi mellett. Nem változott kisebbség– és magyarellenessége sem. Sok–sok szélsőséges megnyilatkozása között emlékezetes a kisebbségi törvény 2005–ös parlamenti vitája során tett kijelentése: „A magyarok menjenek csak szépen vissza Ázsiába!” Most ő ment el, és nincs kétségem: oda került, ahol egykori főnökével felidézhetik a „régi szép időket”. Arról sincs kétségem, hogy tisztelői rövidesen megkezdik kultuszának építését. Az ország dicsőségére...
(Bihari Napló, 2010. november10.)

Ahogyan a fenti kommentárban "megjósoltam", megkezdődött a kultusz építése, például Marosvásárhelyen. Civilekként megpróbálhatunk tenni ellene! Ugyanakkor a "mi közös ügyünk" érdekében is.

2011. szeptember 27., kedd

Aranyos ciándzsúz

Egyre többször csillan meg a nyomdafesték a Verespatakra  tervezett bánya aranyán. (Jaj, Szalézi Szent Ferenc, az újságírók védőszentje járjon közbe e megfogalmazás súlyos bűntette miatt érdekemben az illetékes fenn-hatóságnál.) És ez továbbra is így lesz, egyre inkább, ahogyan rohanunk - na, nem a forradalomba - hanem a választásokat megelőző kampányba, még akkor is, ha addig van egy év.
A komolyabb érvekről, meg ellenérvekről már írtam korábban, most újabbakkal állok elő.
Néhány felvetés, melyeket a napokban hallottam egy összejövetelen:
-mi lehet az, amiért megéri az RMDSZ-nek, hogy nem csak kormánytagsága, de 2 minisztere közvetlen közreműködése révén felvállalja, hogy "elviszi" a balhét? (ok, pénz, de én politikai haszonra gondolok);
-megéri-e az RMDSZ-nek, hogy a Verespatak-ügy kapcsán - is - szembe megy a magyar kormánnyal, hivatkozva arra, hogy ne osszák nekünk az észt Budapestről - mindezt a 10 évvel ezelőtti tiszai cián-szennyezés tapasztalataival, és annak "árnyékában"?
-mennyi anyagi és erkölcsi (?) haszonnal járhat majd ez a projekt? Vagyis a majdani arany értékesítéséből mennyi pénz juthat a magyarok lakta országrészeknek? Az ugyanis az egyik érv a bányászat mellett, hogy az országnak sok pénzre van szüksége, az értékes arany meg ilyen körülmények között nem heverhet csak úgy ott semmi hasznára;
-részben az első bekezdéshez kapcsolódva, miért éri meg az RMDSZ-nek egy ilyen "ciános érvet" adni az újonnan megalakult Erdélyi Magyar Néppárt kezébe a választások előtt?
Ahhoz már hozzászokhattunk, hogy Traian Băsescu államelnöknek semmi sem drága politikai céljai eléréséhez. Pláne nem például az RMDSZ feláldozása - mely maga sem retten meg, ha "áldozatot" kell hozni saját érdekeiben. Az említett összejövetelen mondta valaki - nagyon találóan - hogy míg rengeteg szó esik a ciánozásról, addig elég kevés például Verestóy Attila "örökös" szenátor hegyláncokat letaroló fa-ügyleteiről, melyek felértek/-nek egy ciánkatasztrófával...
Visszatérve Băsescuhoz, az nemrégiben szóba elegyedett a verespataki bánya megnyitását ellenzőkkel, és arra ragadtatta magát, hogy a ciános technológia biztonságosságát bizonygatva kijelentette: az annyira tuti, hogy majd ő maga is odamegy, és nyílvánosan fog inni a termelés után a természetbe visszaengedett, tisztított vízből!

                                                                                           (fotó: cotidianul.ro)

Már alig várom. Elképzelem, ahogyan csinos hostessek leguggolnak, a bányából kicsordogáló patakba megmerítik a kristálypoharat, majd kamerák lencséinek kereszttüzében az elnök elé magassarkúznak a tálcával. Az elnök az elmaradhatatlan mosoly kíséretében fogja meg a poharat, lazán belekortyol a vízbe - majd, hmmm - itt most gondoljon ki mit akar...
Annyi kérésem lenne az ünnepség forgatókönyvének íróihoz, hogy ne csak az elnök igyon majd a vízből. Ha segítségre van szükségük, egy laza névsor összeállításához tudnék aranyat érő tippeket adni.