KÓRkép: Lenin kajszán áll

A 92. Oscar-díj átadás előtt csupán pár órával nagy volt a kísértés, hogy olyan filmre üljek be, melyet még nem láttam, ám ott van az esélyesek között. (A Botrány című, amiről ITT írtam, a jelölései közül a legjobb haj és smink kategóriát húzta be.)

Végül olyan filmre esett a választás, mely nem csak a 100 éve született Béres József és az általa felfedezett Béres cseppről szól, de az 1960-1970-es évek Magyarországáról, sőt, a "szocialista tábor" működéséről is. Sokkal inkább, mint például a Drakulics elvtárs, ami végül is még egy évtizeddel korábban játszódik, meg más a felfogása is, ám A feltaláló mégis jobban betalál.

"Akkor leszek az elvtársa, ha társam lesz az elveimben", mondta a film szerint Béres József, az agrármérnök, a növényekre, állatokra és emberekre hatással lévő összefüggés felfedezője főnökének akkor, amikor ennél kevesebbért is tűntek el emberek börtönajtók mögött. 

Már a netes helyfoglaláskor látszott, hogy a február 6-án bemutatott filmre az átlagosnál nagyobb az érdeklődés, persze, ha a csillagháborús meg fantasy filmeket nem vesszük figyelembe, de azt igen, hogy ez mégis csak magyar alkotás. Arra számítottam, hogy a publikum túlnyomó részt abból a korosztályból fog állni, aki maga is átélte azt a korszakot, de örömmel láttam, hogy legalább a fél ház még nem is élt azokban az év(tized)ekben. Persze minden évtizedre igaz az a kijelentés is (szintén idézet a filmből), hogy a haza ott van, ahol félelem nélkül élhetsz...

Hogy a történet mennyire idealizált, mennyire nem, nem tisztem megítélni, az biztos, hogy amennyit én gyerekként annak idején halottam / hallhattam róla, annak megfelel. Meg annak is, hogy aki kilógott a sorból, azt vissza kellett oda kalapálni, vagy... megszüntetni a problémát. Mert a probléma nem egyértelműen a Béres csepp volt, a "csodaszer", hanem az, hogy egy vidéki agrármérnök nehogy már jobban tudjon valamit, mint a párt. (Még jó, hogy az a világ már elmúlt... khmmm.) Hogy emberéletekről van szó? Igen, mindként részről. Egyiken a betegekéről, másikon a tekintélyvesztéstől rettegő elvtársakéról. Egyik oldalon ott van Béres József édesanyjának intő szava, miszerint ha segíthetsz valakin, akkor azt kötelességed megtenni, másik oldalon meg ott egy előre eltervezett per, megkoreografált tanúvallomással és ítélettel, mint A tanúban.

A korrajzot tartom tehát a film erősségének. Például az ilyen párbeszédekért, ami a főszereplő és megfelelési kényszerrel élő igazgatója (kinek szobájában jelkép értékűen ferdén állt Lenin fotója, lásd a címet)  között zajlik (lehet, nem szó szerint van): 

     -Tanulni, tanulni, tanulni. Milyen jól mondta Lenin elvtárs!

     -Mifelénk úgy mondják, jó pap is holtig tanul.

     -De ma már nem csak a papok tanulhatnak.

      -Nem, hála istennek.

A feltaláló kritikusai szerint a film elnagyolt. Való igaz, nem egy dokumentumfilm, az életrajziak meg már csak ilyenek: valaki mindig másként tudja. De talán még a kritikusokban is ott van a késztetés, hogy a moziból kijövet egy patika felé induljanak...

                                            (fotó: port.hu)

Példázat manipulálásra

Már az elején leszögezem: az alábbiakban nem arról lesz szó, hogy ki miben hisz, miről álmodozik, miben reménykedik, hiszen mindenkinek joga van abban hinni, arról álmodozni, abban reménykedni, amiben akar.
Arról lesz szó, hogyan lehet a jónépet manipulálni, hergelni, hogyan lehet az összeesküvés-elméletekbe vetett hitet felizzítani. Aztán annyiban hagyni. (Bár már tíz napja történt, de eddig nem volt időm írni róla.)
A közszolgálati televízióhoz visszatért Vujity Tvrtko "A könyv titka" című dokumentumfilmjét "természetesen" június 4-re időzítette a Duna TV, hiszen a hetekkel korábban megkezdett felvezetés szerint döbbeneteset fedezett fel a trianoni békeszerződésben: "Rengeteg munka után, egy francia kisvárosban, egy páncélajtó mögött megtaláltam a szörnyű TrianoniBékeszerződés egyetlen eredeti példányát, s benne az elképesztő fejezetet. Döbbenetes lesz, engem rázott a hideg. S még egy dolog: a filmet jövő szombaton láthatjátok, a szombatot követő hétfőn pedig hivatalosan is a Magyar Parlamenthez fordulok beadványommal."
Ennyi természetesen már elég volt ahhoz, hogy felcsigázza az érdeklődést, hogy meginduljon a találgatás: mitől rázta a hideg a sztárriportert? Borítékolható volt, hogy nem késnek a megállapítások: a békeszerződés érvénytelensége fog kiderülni, aztán pedig...
Az adás sugárzásának napján került el szerkesztőségekbe (biztos ami biztos) az a Magyarok Világszövetségéhez címzett elektronikus levél, melynek szerzője a szövetség elnökének figyelmébe ajánlja a tévéműsort és mintegy megelőlegezi annak nagy csattanóját: szerinte (és bizonyos szakértőre is hivatkozik) az fog kiderülni, hogy a békediktátum kevésbé ismert záró kitétele nem teljesült, vagyis a dokumentumot nem ratifikálta minden érintett a kikötött időn belül, így az egész nem érvényes! Mi más miatt akar Tvrtko a Parlamenthez fordulni?! Ha pedig az megtörténik, akkor a magyar kormánynak kötelessége lesz ország-világ elé tárni az ügyet, aztán újabb lépéseket tenni, stb., stb. 
"Amennyiben ez számukra (mármint a kormány számára) nem bír történelmi lépéskényszerrel, abban a percben kijelenthető, hogy nem a magyar nép képviseletét látják el, illegitimek"- állapította meg a levélíró, aki, mint mondtam, nem akarja a véletlenre bízni a történelmi pillanat megismerését, ezért arra kéri a MVSZ-elnököt, hogy sajtószolgálatukon keresztül az érdekelt országok kormányainak és külképviseleteinek (?) figyelmét hívja fel a műsorra. "Amiért a Magyarok Világszövetsége létrejött, és oly sok igaz magyar ember fáradozott, lehetséges volna, hogy megvalósul? Megvalósulhat egy álom, ami gyökeresen visszarajzolja Európa térképére azt az országot", lelkesedett a levél aláírója. 
Aztán a műsorból megtudtuk (aki még nem tudta), hogy a Monarchiának volt egy pár utcás koncessziós területe Kínában, aztán pedig, hogy a magyar-román határon lévő Zajta falu milyen kalandok árán maradt az anyaországban. A parlamenti beadvány pedig arra vonatkozik, hogy ez a Zajta kapja meg a leghűségesebb falu (communitas fidelissima) címet. 
Hát, kb. ennyi.
El lehet képzelni, milyen csalódottan állt fel a tévé elől a fenti levélíró a műsor után. És még ki tudja mennyien. Nem ezt várták és a beharangozó után némi joggal vártak mást. Hiszen hetekig hergelték az arra fogékonyakat - egyébként profi médiamunkával, hiszen valójában mindent ígéretet beváltottak. 
Hogy némelyek mást vártak?
Igen, van ez így. Sokszor. 
Még a Nemzeti Összetartozás Napján is. 

                   A trianoni békeszerződés utolsó oldala az aláírásokkal (fotó: index.hu)