Idill anyatejjel, fészbukkal

Váróterem. Sorunkra várunk, pontosabban, hogy a négykerekűink átguruljanak az ellenőrzésen. A váróterem egyik fala üveg, látni, hogy éppen ki mit csinál odaát. Háromtagú család érkezik, anya, apa és egy talán 2 éves körüli kis csurkesz. Az apa ezután hol kimegy, hol visszajön lila zoknival viselt fehér félcipőjében, türelmetlennek látszik. Érkezését a kiscsávó mindig örömmel fogadja, átkarolja lábait, míg az el nem hajtja magától. Az anyuka ül az asztalnál, látszólag semmi nem zavarja, a telefonját nyomkodja. A műsor egy idő után unalmas lesz a kölyöknek, nyöszörögni kezd előbb halkan, majd egyre követelőzőbben. Apuka nem tudja mihez kezdjen vele, meg úgyis újra eltűnik, ellenben anyuka ölébe emeli, rövid állapotfelmérés után előveszi bal mellét, amire a kis vámpír azonnal rácuppan. Mondanom sem kell, a telefon babrálása, mint legfőbb elfoglaltság, közben sem szünetelt. A hangokból ítélve valami videóra akadhatott az anyuka, mert fennhangon kacag rajta, sőt, a képernyőt a fia felé fordítja, aki ugyancsak viccesnek találta, persze közben nem eresztette az anyját. Meghitt családi pillanat: bizalmi állapot anya és gyereke között, némi szórakoztató elektronikát közbeiktatva. Az idillt apuka bontotta meg: a kicsit rozzantnak tűnt családi batár túljutott a vizsgán. Pakolás. Indulás.