Jeles születésnapok voltak az elmúlt napokban: kicsit korábban, február 4-én volt a Facebook 15, míg maga a világháló (a zinternet) tegnap, március 12-én éppen a duplája, vagyis 30 éves. Előbbi persze nem foganhatott volna meg utóbbi nélkül, így együtt meg éppen elmondható róluk, hogy megváltoztatták a világot.
Mielőtt azt hinnéd, hogy most aztán micsoda elemzések következnek a technikai vívmányok jelentőségéről, ugyanmán'. Csupán eszembe jutott egy jelenet a két szülinap kapcsán, ami nemrég történt, de ma már minden rendezvényen megtörténik hasonló, és abból se vonjál le semmilyen következtetést, hogy az alábbiban történetesen nyugdíjas korú személyekről lesz szó, mert a fiatalabbak ugyanúgy.
Szóval az internet meg a Facebook szerencsés (?) ötvöződésének eredménye, ugye, hogy ma már bárki bármit bármiről. Meg bárkiről.
Hogy erre vannak írott és íratlan szabályok? Kit érdekel?
Részemről éppen ez az egyik visszatartó erő a nyilvános rendezvényeken, főleg, amelyek a "felhőtlen szórakozásról" szólnának, hogy éppen ott ez a "felhő": mindig vannak valakik, akik szinte kötelességszerűen fotóznak és videóznak, vagy akár élő közvetítést is indítanak, amivel önmagában még nem lenne baj, de azokról is, akik ezt nem biztos, hogy szeretnék, és pillanatokon belül máris bárki részese, szemlélője lehet a felhőtlen bulinak.
Vissza a történethez. Egy minden korosztály számára nyitott rendezvény volt, úgy alakult, hogy nyugdíjasokra volt rálátásom. A férfiak és nők között is voltak, akik látható gyermeki örömmel vetették bele magukat a 21. század adta technikába, fotózták a körülöttük ülőket, önmagukat és párjukat, és természetesen videóztak is, lehetőség szerint jó közelről az arcába "kamerázva" a beszélőnek vagy éneklőnek. A felvétel adta örömnél csak az volt nagyobb, amikor az sikeresen megjelent a közösségi oldalon és már jöttek is a lájkok, elsőként persze éppen a baráti társaság karnyújtásnyira ülő tagjaitól. Elnéztem, ahogyan egy matróna kitartóan videózta az asztalsorok között tébláboló zenészt. Legalábbis a szándék ez lehetett, mert, miközben a hangot bizonyára kiválóan rögzítette, a képernyőn a háttérben lévő illemhely bejárata előtti firhang libegését örökítette meg az utókornak.
Újabb 30, vagy akár csak 15 év múlva vajon mit és hogyan fogunk (már vénülő kezeinkkel) megörökíteni!?
(Illusztráció: kutyu.hu)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése