Köszönjük, Peti!

Nem vagyok sem nagy, sem jó viccmesélő, de azt mindig tudtam, hogy Péter milyen vicceket szeret, és abban is biztos lehettem, hogy nála hálásabb közönség nincs: bár eltelt pár másodperc, mire "elemezte" a hallottakat, de aztán zenget bele az utca, úgy hahotázott. Megesett, hogy a kapum előtt, az utcán beszélgettünk, én már bent voltam a házban, de még ott is halottam, hogy még mindig kacag, kint, elmenőben.

Mondom, sokszor beszélgettünk, minden sport érdekelte, nem csak a foci, de persze a Bayern mindenek felett.

Nem. Rosszul mondom. Az Érmihályfalvi Unirea mindenek felett. Akkor is, ha V.-Liga, akkor is, ha IV.-Liga, akkor is, ha III.-Liga. Akkor is, ha ezrek voltak a meccsen, akkor is, ha öten. 

Tapsolt, énekelt, biztatott.

Szitkozódott, kiabált, veszekedett - de nem a csapat ellen, hanem a csapatért. A CSAPATÉRT. Mert csapatnak lenni kellett. Nem csak a pályán, a lelátón is. Zászlóval, dobbal, kereplővel, ha voltak társak, vagy csak a lelkesedéssel, ha kifogytak mellőle a társak. 

Alaphelyzet, hogy a bíró hülye, ezt minden focidrukker, de maguk a sípmesterek is tudják, sértődés ne essék. Volt sok kiélezett helyzet, amikor a játékvezetők valóban kihoztak mindenkit a béketűrésből, Péter volt az, aki - miközben persze ő sem vonta keblére őket - mindig csitított, visszafogta az éppen a pályára beugrani készülőt: "Hülye vagy? Letiltják a pályát!" A feszültséget levezetendő azonnal rákezdte senkijével össze nem téveszthető hangján: Hai Unirea! Aléééaléaléalé Uniiireeeea! A tőlünk eligazolt játékosok mindig odamentek hozzá kezet fogni, akkor is, ha az ellenfél gárdájában tértek vissza a Praszler stadionba.

Mindig azt mondta, főleg a nyögvenyelős meccsek után: én itt fogok meghalni, infarktus fog végezni velem a tribünön. Az égi játékvezető másként döntött, a 2017/2018-as szezon téli átigazolási időszakát, február 11.-t jelölte ki a mindössze 55 éves NICHITA PÉTERnek.

Fotót keresek róla. Az alábbit találom, melyen ő is rajta van: 2011. június elején készült, a csapat megnyerte a megyei bajnokságot, később az osztályozót is és a C-Ligába jutott. Nagy volt az öröm. Péter természetesen a többiekkel örül (alakját bejelöltem).

A csapat nem lehetett olyan "kicsi", hogy Péter ne azt énekelje: "Ti vagytok a legnagyobbak!"

Ma már tudjuk: nem Péter, TE voltál a legnagyobb!