(T)Rendhagyó "ráhangolódás"

Megint ráhangolódunk. Meg készülünk. Adventi koszorúk készülnek ölszámra, meg mézesfigurák, meg ki tudja, mi minden újdonság, amit a divat megkövetel. Számomra, aki egyrészt nem vagyok a toppon ezekben a trendekben, másrészt nem vagyok híve ezeknek a dömping-szerű foglalkozásoknak, újdonságnak számít a grincsfa. Persze könnyű nekem nem a toppon lenni ezekben a trendekben, hiszen nem vagyok például sem pedagógus, aki mit tehet egyebet ezekben a napokban, mint szervezi a Mikulás-ünnepségeket, "adventi ráhangolódásokat", kézműves-foglalkozásokat, hiszen ha nem, mit mondanak a kollégák, meg a szülők, meg egyházi vezetők, illetve utóbbiak közé sem tartozom, akiknek az év egyik olyan periódusa ez, amikor dandárjában van az elfoglaltság. 
Azt is trendi mondani, hogy nem az ajándék a fontos, meg nem a pénz számít, meg mennyivel értékesebb a saját készítésű meglepetés, aztán, ha benéznénk egyenként a karácsonyfák alá, na, vajon mit látnánk? Mert azért lássuk be, mégis a biznisz nyomja rá a bélyegét nagyrészt ezekre a hetekre. ​
Annyi a szeretet ilyenkor, hogy nem is fér el karácsony napjain, vagy mondjuk annak hetében, már november végén kigyúlnak az ünnepi fények, megnyílnak az ünnepi vásárok nagy- és kisvárosban, községben - nem is rendes hely az, ahol nincs valami csillogó-villogó, vagy valami pénzköltő hely. Az alábbi képen Egerben vagyok látható, mely természetesen nem kivétel, a Dobó téren villognak a fények, még a várnak az a bástyája is ki van lámpionozva, mely a főtér háttereként illeszkedik annak látványába. 
Aztán, mire eljön majd tényleg a karácsony, a már egy hónapra elnyújtott "kereskedelmi időszak" végére mindenki kifárad, megunja, némelyek rövidesen kezdhetik törleszteni a kölcsönt, amit ajándékvásárlásra felvettek.
És jöhet a boldog új év.