Magyar kártya magyar kézben

Hogy mit jelent a "magyar kártya", azt nemigen kell bővebben kifejteni sem az erdélyi, se a többi, elszakított részeken élő magyarnak. Csak tisztázás végett: nem arról a pakliról van szó, melynek lapjaira az 1830-as években Schneider József és Chwalowsky Ödön festők tervezték meg a figurákat, hanem arról a politikai "fegyverről", miszerint a kisebbségben élőket szükség szerint bűnbaknak lehet beállítani, lehet ellenük hergelni, lehet rájuk mutogatni, mintegy elterelve ezzel a figyelmet más, talán fontosabb belpolitikai ügyekről. Nem utolsó sorban pedig lehet választások közeledtével szavazatokat szerezni azzal, ha az ilyen hangvételre fogékony választópolgárok azt hallják, amit hallani akarnak. (Ezekben a percekben, mikor e sorokat írom, éppen egy ebbe a kategóriába illő történet zajlik Kolozsváron: korcsolyapályát építenek a Mátyás-szobor köré, nyilvánvalóan az érintett közösség bosszantására, már megy is a nyilatkozatháború pro és kontra.) 
A fent említett kritériumok szerint tehát nem csak magyar kártyának kell léteznie, hanem mondjuk katalánnak (hogy aktuális legyek), kurdnak, albánnak, stb. Bármennyi is van, azért az lehet a közös jellemző, hogy a "kártya" annak a kezében van, aki az erdő felől áll, tehát erősebb, nagyobb. És más nemzetiségű.
De mi azért mégis csak mások vagyunk. Nekünk van olyan "magyar kártyánk" is, ami magyar kézben van: a párt október utolsó napján tartott nagygyűlésén jelentette be Gyurcsány Ferenc, hogy a Demokratikus Koalíció aláírásgyűjtésbe kezd annak érdekében, hogy azok a magyar állampolgárok, akik nem élnek Magyarországon, ne szavazhassanak. Az érvelés már ott megbukik, hogy minden nagykorú magyar állampolgárt megillet a szavazati jog (hacsak bírósági ítélet okán meg nem fosztották attól), más kérdés, hogy, ha rajta múlt volna (mármint a volt miniszterelnökön), nem is lett volna a könnyített honosítás, tehát nem lenne miről beszélni. Ám van, tehát van miről beszélni, neki pedig az lételeme. Hiszen ő is tudja nagyon jól, hogy 1 vagy 2 mandátumról dönthetnek a határon túli szavazók csupán, ellenben a közös teherviselés és felelősségvállalás jelszavai igen jól hangzanak ahhoz, hogy szavazatokat halásszon. Ennek érdekében pedig az a szokatlan eset áll elő (újra, mert emlékezzünk csak a 2004. december 5-i népszavazás kampányára), hogy a magyar kártyát magyar játssza ki a magyar ellen. És ennek megítélésében most tekintsünk el attól, hogy valaki kérelmezte a magyar állampolgárságot vagy nem, igényli-e a szavazati jogot vagy nem.
Hogy megértsd, mi is történik manapság Magyarországon (ide értve minden politikai tényezőt), elmesélek egy történetet. A minap autóztam Debrecen irányába, az országút szélén "lemeszelt" egy rendőr. Megálltam, ahogyan kell, vártam az intézkedést. A fakabát meg csak állt az út közepén és továbbra is integetett. Gondoltam, a mögöttem jövőnek mutatja, hogy ő menjen tovább. Aztán néztünk egymásra: én nem értettem, miért nem történik valami, ő meg nem értette (gondolom), hogy én mit nem értek. Pár másodperc volt az egész, végül odaballagott a lehúzott ablakomhoz és a hivatalosság magabiztosságával kiokosított: azért állítottam meg, mert lehet tovább haladni!
Hogy most már meg ezt sem érted?
Igen, erről beszélek.​