2017. január 9., hétfő

Kiállítottak...

Úgy értem a fotóimat, szombaton. Akkor volt ugyanis a megnyitója a nagyváradi Euro Foto Art Galériában annak a tárlatnak, melyen a Bihar megyei nyomtatott sajtóban dolgozók erre az alkalomra összegereblyézett "sajtófotóit" tették közszemlére. Ez volt az első ilyen alkalom, de Tóth István galériavezető elmondta: ezután évente lesz, az első fotóriporterek között számontartott Szathmáry Pap Károlyról (1812 - 1887) elnevezett nemzetközi fotóművészeti fesztivál elő-rendezvényeként. (További részletek ide kattintva.)
A sajtófotót több okból tettem fentebb idézőjelbe.
Egy: nem konkrétan fotóriporterekről van szó (ahogyan ott többször elhangzott), hiszen manapság már maguk a riporterek, újságírók fotóznak a különböző eseményeken, kevés szerkesztőség tart(hat) külön fotóriportert.
Kettő: olyan fotókról van szó, melyek nevezésére nem volt kritérium, hogy azok megjelenjenek (vagy korábban megjelentek) valamilyen sajtófelületen.
Három: lehet én nem értettem jól, de sok olyan fotót láttam a falakon, melyeket én a magam részéről nem neveztem volna, bár száz-számra vannak nekem is hasonlók. Eseményfotókról van szó, melyekkel kapcsolatban mondta annak idején egy tanárom a sajtókollégiumban, hogy "az újság nem családi album". (Értsd: nem kell minden csoportképet, minden eseményen résztvevőt, minden eseményrészletet leközölni.)
Négy: arról már az érmihályfalvi Érmellék 2009 Fotóklub tagságával is sokat beszélgettünk, hogy egy-egy fotó értékét mennyire emeli vagy csökkenti a "megbabráltság". A nézetek különbözőek, magam továbbra is tartom ahhoz, hogy az az értékes fotó, ami az adott pillatatot ragadja meg utólagos manipulálás nélkül (mondjuk minimális vágással, élesítéssel, de "hozzáadott" részletek nélkül).
Vissza a tárlathoz: a Jurnal Bihorean, a Crisana és a Bihoreanul mellett (a Reggeli Újság nem válaszolt a felkérésre) a Bihari Naplót Pap István és Szeghalmi Örs kollégáimmal képviseltük.
Nyolc képet neveztem, ezek közül hét került falra, ezek láthatóak legalul, illetve az az oklevél, amit minden kiállító kapott (fentebb a megnyitón készült... sajtófotók).
Akkor tehát jövőre újra. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése