Napsütés, vidámság.
A
sokat látott falak visszhangozzák a zsivajt, a nevetést. A templomok
kárpitja manapság már nem hasad a jókedvű lármától, a taps ütemétől,
a lányministránsok látványától.
A hátsó sor szélén pajkos szemű legény, a
ministránsruhából kilátszó civil öltözék szerény otthonra enged
következtetni. Figyelmét már nem köti le a szentmise, a padon
napfényfürdőző legyek megfogására összpontosít.
"Menjetek
békével!"
Ünnepi menet indul ki a templomból, a sort záró
püspök mosolyogva integet
a visszaintegető gyerekeknek.
Legényünk is félbehagyja a vadászatot, ő
is integet. Hirtelen szemtől szembe, karnyújtásnyira találja
magát a főpappal. Meglepődik, felemelt karja
megáll a levegőben - talán arra gondol, a figyelmetlenség és a légyfogás
miatt neki nem is jár a köszönés. Szemvillanásnyi idő, a püspök pedig
ad egy ötöst, pacsizik a bizonytalanul felé nyúló kis tenyérrel. Akik
látják mosolyognak, a gyerekek nevetnek.
"...mert
ilyeneké az Istennek országa."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése