Hajlott háttal, támaszkodva

Bizony régen volt, amikor kigurították a boltból, ma már csak nyomokban emlékeztet az egykori új biciklire. A sárvédők más típusra készültek, utólag cserélték le a rozsdaette eredetiket, a lámpának csak a helye mutatja, volt ott valamikor világítóeszköz. A csomagtartó házilag készült, sok zsákot hazahordott az évtizedek során. A lánc megnyúlva köti össze a fogaskerekeket, régóta nem terheli senki, a kerekek gumijai is évek óta nem láttak pumpát. Nem zavarja csilingelés a csengőbe gubózott bogarat, a bicikli használója nem kell senkit figyelmeztessen, inkább ő maga araszol lassan, nehézkesen. Régen szaporán pedálozott, sietni kellett a kapával, a kosárral a mezőre, vagy haza, az állatokat ellátni. Ma már nem tud felülni a szakadozott nyeregbe. Kétrét hajlott háta nem egyenesedik, még jó, hogy a kormányt tudja markolni, így legalább támaszkodhat, ha útra kel. A templomba is jóval a harang hívó szava előtt kell indulni, hosszú az út, a tempó lassú. Néha-néha meg is kell állni, felpillantani a járda köveiről, előre, nem-e jön szembe valaki. Az istenházába ma sokan összegyűltek, ünnepség van. Sok díszesen öltözött, egyenes ember. Az ő biciklijük még vígan gurul, már ha van nekik, az autó mellett. Lehet, még nem is gondolnak rá, hogy nekik is többször kellene lábuk elé nézni. Akkor is, ha még nem muszáj, ha még nem hajlott kétrét a hátuk.

                                             (Illusztráció)