2014. június 5., csütörtök

Fekete zebra

Talán ismered a Madagaszkár című rajzfilmet, melynek történetét most nem fogom elmondani, csupán annyit, hogy szerepel benne egy kedves zebra, kinek Marty a neve. Nos, ez a Marty adott pillanatban elbújik egy zebracsorda sokaságában, hogy barátai ne találják meg. Természetesen megtalálják, és kedves indoklásuk szerint azért, mert míg a többség fekete alapon fehér csíkos, addig Marty fehér alapon fekete csíkos. 
Valami hasonló zebracsík-kalamajkának lehetnek tanúi a napokban Érmihályfalva lakói is, akik a Városháza környékén közlekednek gyalogosként. Az elöljáróság előtt elhaladó nemzetközi úton annak karbantartói nemrégiben újra festették az jelzéseket (folytonos és szaggatott középvonalat, szélső vonalat), ennek részeként a zebrákat is. Igen ám, de néhány nap alatt több gyalogátkelő helyét is változtatták, akár úgy is, hogy a meglévőt lekenték feketére, máshová újat varázsoltak fehérrel. Másnapra a fehér fekete lett, a fekete fehér, aztán újra vissza. A gyalogos meg csak néz, már, ha észreveszi a változást. Olyan is volt, aki rutinból lépdelve már az út felénél járt, akkor vette észre, hogy ahol tegnap még szabályosan kelt át, ott most tilosban van. Így eshet meg, hogy van néhány "fekete" zebra, olyan is, amelyik mellett még közlekedési tábla is áll. 
Most akkor kinek higgyünk? Fekete alapon fehér, vagy világos alapon fekete?




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése