Kiíratom az újságba

Mióta csak újságírónak mondanak, mindig kerestek meg panaszosok azzal, hogy bizonyos ügyeket "kiírassanak az újságba". Mert az szerintük úgy megy, hogy nekik igazuk van, az újságíró írja meg, de lehetőleg csak az ő verziójukat, és lehetőleg nevük említése nélkül, nehogy esetleg bajuk legyen belőle. Ennek fokozott változata, amikor jön a "fenyegetőzés", miszerint majd ők kihívják a tévét. A nagyszájúskodók aztán legtöbbször visszakoznak, amikor kiderül: magára valamit adó szerkesztőségnek még a közlés mellőzése mellett is kell a panaszos neve, akinek vállalnia kell a felelősséget önmagáért, ha úgy adódik. Újabban van egy tovább fokozott változat: már nem elég az újság, a tévé, akár az Európai Unióhoz fordulással is fenyegetőzik az, aki szerint a fülemüle füttye márpedig az övé! 
Elvégre demmokrácija van, meg ejurópajiúnijó! 
Tévedés ne essék, nem azzal van a baj, ha valakinek van véleménye, sőt, ez lenne a normális. Inkább azzal, ha nem ismer el más véleményt, párbeszédnek helye nincs, a másikat el kell taposni. Ez már nem normális. Ahogyan az sem, hogy mindig vannak, akik szítják a tüzet, kapva az alkalmon, amikor egy kis önigazoló látszat-demokráciaféltésre lehetőség adódik. 
Hogy egyszer esetleg felrebben a fülemüle, odalesz a fütty, de megmarad a rossz szomszédság? 
Sebaj, majd kiíratjuk az újságba.