Az egyszeri törvénytisztelő nyugdíjas egy szép napon fejébe vette, hogy a sok–sok év becsületes munkájának megtorlásaként megítélt nyugdíját kiegészíti: lakásának üres részébe albérlőt fogad. Mint említettem, törvénytisztelő volt, ezért döntését bejelentette a fináncnak, aki úgy nézett rá emiatt, mint aki marslakót lát. Az egyszeri nyugdíjast ez nem tántorította el, albérlőjével szerződést kötött, majd elment leróni a remélt jövedelem utáni kötelezettségét az egészségbiztosítónak – persze előlegbe, hiszen bevétele még nem volt. Mint ki jól végezte dolgát, élt békésen az egyszeri törvénytisztelő nyugdíjas. Már 2 esztendeje is elmúlt, hogy szerződésének lejártával az albérlő elbútorozott, mikor egyszer csak levelet hozott a postás, pecsétest. A hivatal tudatta, hogy az egészségbiztosító és a finánc egyesítette erőit meg nyilvántartását, és arra jutottak, hogy a volt főbérlő nem fizette ki azt, amit valójában – mint mondottuk volt – még megelőlegezve tett meg. Ugyan ki őrizgeti még azt a régi elismervényt? Pedig jó lett volna, mert most 50 lejnyi kötelezettséget + 10 lejnyi büntetést + 8 lejnyi, a büntetés után számolt kamatot lehetne megtakarítani vele. Pontosabban már nem is annyit, ugyanis a felszólítás megszületése és annak kikézbesítése között eltelt 9 hónap – ennyi kellett a hivatal székhelye és az egyszeri törvénytisztelő nyugdíjas lakása közti 70 kilométernyi út megtételéhez – és a büntetőkamat napról–napra gyarapszik! Tehát már akkor is nőtt az egyszeri nyugdíjas adóssága, mikor még nem is tudott róla. A kifizetés – mert hogy nem lesz más kiút – sem olyan egyszerű, például a 21. században korszerűnek mondható banki átutalás nem célszerű, hiszen az egyik napon befizettet pénz csak másik nap jut célba, egy napnyi kifizetetlen adósságot teremtve, ami majd titokban megint dagadhatna. Megoldás a helyben, készpénzzel történő fizetés, ami ugye újabb kiadást gerjeszt, például utazási költséget – de ki bánja ezt már?! Csak legyen vége. És még egy jótanács: kifizetéskor célravezető pecsétes papírost kérni ott helyben arról, hogy az ügy lezárult, mert sosem lehet tudni... És persze azt a papírt jól megőrizni, még az utódoknak is örökül hagyni. Az egyszeri törvénytisztelő nyugdíjas pedig megfogadta, hogy soha többet... – ugye, kitalálják a végét?
(Illusztráció: konyvelozona.hu)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése